Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Borosy András: Pest megye és az első hazai vasutak építése

építkezés megkezdését elrendeli Pesttől Pozsony felé, s egyszersmind Pesttől Szolnok és Debrecen felé is. E beadványt az igazgatóság kinyomatta és szétosztatta az országgyűlés tagjai között. 1840. február 28-án a Pozsony megye javaslatát az országgyűlés felveszi a megtárgyalandó pontok közé, s hosszú vita után pártolólag terjeszti fel. Március 21-én kerül a javaslat a főrendekhez, hol Széchenyi ellene foglalt állást, s a Sina féle jobbparti vasutat pártolta. Végül a főrendiház is elfogadta a javaslatot. Ugyanekkor a Duna—Tisza csatorna törvényjavaslatában a javaslat előterjesztői a jobb parti vasútat támogatták. A főrendi tábla ezt is elfogadta, s így végső soron mindkét vasútat támogatta. A túlnyomó többség mindkét táblán a bal parti vasút mellett volt, a királyhoz felterjesztett kísérő feliratba a jobb parti vasút támogatása is belekerült, s a Helytartótanács úgy értelmezte a dolgot, hogy az országgyűlés mindkét vasútat „egyforma nyomatékkal" támogatja. A Helytartótanács véleménye szerint a két vonal egymás mellett nem állhat fenn, s arra törekedett, hogy vagy lépjen vissza az egyik vállalat, vagy egyesüljenek. (1839. okt. 1-én Ullmann felajánlotta az egyesülést, de Sina elvetette.) A Helytartótanács a Kancelláriának küldött átiratában kifejti, hogy a jobbparti vasút előbb kapta meg az előzetes engedélyt, mint a másik, s ha a bal parti vasút létrejön, a Dunántúl nagyon rosszul jár. A Kancellária június 19-én megkérdezte az Általános Udvari Kamarát, helyesnek tartja-e, hogy a Duna mentén két pálya épüljön. A máshol épült vasutak problémái miatt alábbhagyott a vasútépítés iránti lelkesedés. 1841-ben Ausztriában pénzügyi válság következett be, s a középponti vasút ellenfelei — főként Sina — elérték, hogy a társaság alapszabályait nem hagyták jóvá. Azok felterjesztése után három évvel jelent meg (1842. június 17-én) az a királyi elhatározás (resolutio), mely az alapszabályok módosítását követelte. A társaság nem tett sürgető felterjesztést, mert a pénzügyi válság miatt egyelőre nem is akarta elkezdeni az építkezést. 1841. február 1-én mindenesetre megnyugtatta a részvényeseket, hogy a végleges engedély megadása nem forog veszélyben. Közben a Sina-íélQ vasúttársaság közgyűlése 1841. júliusában elhatározta, hogy felhagy a Pozsony—Győr vasútvonal építésével. Erre általánosan elterjedt az országban az a nézet, hogy Sina nem is akart Magyarországon vasútat építeni, és csak addig várt a színvallással, míg a Lánchíd ügyében (melynek vállalkozója volt) a szerződést becikkelyezik.

12 Kossuth a Pesti Hírlapban, mely lelkesen támogatta a vasútépítés ügyét, felhívta a közzépponti vasút igazgatóságát adjon számot arról, miért nem halad a vasút ügye. Erre a társaság részéről Hegedűs Zsigmond Pest megyei birtokos, Ullmann Móric és egy ügyvéd megjelentek Kossuthnál és iratokkal igazolták, hogy a társaság mindent elkövetett, hogy az építést megkezdhesse. Hegedűs megjelent Pest-Pilis-Solt vármegye 1841 szeptemberi közgyűlésén is, mely elismerte, hogy a vállalat teljesítette kötelességét, de a Lánchíd, s a gőzhajózási vállalat akadályozza az építkezés megkezdésében. A közgyűlés elhatározza, hogy feliratot küld a királynak, melyben kéri a vasútépítés végleges engedélyezését, s bizottságot küld ki Szentkirályi Móric másodalispán vezetésével (tagjai Kossuth és Nyáry Pál) az ügy megvizsgálására.

13 A novemberi közgyűlésen e bizottság jelentette, hogy a társaság eleget tett a törvényes követelményeknek, s javasolta, hogy a vármegye kérje a királyt a vasút engedélyezésére, annál is inkább, mert az Ausztriában eddig épült vasutak 5%-os tiszta jövedelmet biztosítanak.

14 236