Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Kéringer Mária: Pest megye büntetőbíráskodása a XVII–XVIII. században

6. Összefoglalás Jelen tanulmányomban a XVII —XVIII. század megyei büntető igazságszolgáltatásának gyakorlatát szerettem volna — a teljesség igény nélkül — bemutatni. A számtalan esetben hiányzó láncszemek, források hiányában nem válaszolhatók meg mindig pontosan, sokszor újabb kérdéseket vetettek fel. Az eddigi vizsgálódás alapján azonban megállapítható, hogy a XVII. században elkezdődött sedria önállósulásának folyamata a XVIII. század 20-as éveire befejeződött és kialakult az a törvénykezési forma amely, a József kori átmeneti megszakítást kivéve, 1848-ig meghatározó fóruma lett a megyei ítélkezési gyakorlatnak. A gyakorlat azt mutatta, hogy a perek bevégzését igyekeztek rövidíteni, viszonylag kevés volt a több évre elhúzódó büntetőper.(!) A bíróság igyekezett kizárni az ügyvédek felesleges „feleselési" lehetőségeit. A közállapotok javulása visszaszorított bizonyos bűncselekmény fajtákat, ugyanakkor újabb típusokat hozott az élet. Az eljárás egyes szakaszainak ellentmondása mindkét században továbbra is fennállt, ebben az ügyész személyének az alispán személyétől való elválása nem forradalmasította a vád képviseleti rendszerét. A nyomozati szakaszban a szolgabíró és esküdt tevékenysége elfogadott tény, de a perbeli szerepük számos problémát, ellentmondást váltott ki. Az általam vizsgált fórumokon az adott időszakban a védő ügyvéd jelenléte nemtelenek elleni perekben is igazolható, és nem kizárt, hogy egyes ún. „sommás" eljárás formájában tárgyalt ügyben is jelen volt védő. A perekből úgy tűnik, hogy a vádló és a védő ügyvéd is jogban jártas személy volt, ennek a további pontosítása még a jövő feladatainak egyike lesz. A bíróság gyakorlatában a legfőbb bizonyítási eszköze továbbra is a tanú. Nem történt jelentős fejlődés a szakértő tanú vallomásának fokozottabb figyelembevételére, illetve tevékenységének tudatos felhasználására az ügyek pontos tényfeltárása érdekében. A helyszíni szemle véletlenszerű volt, a bíróság igazán nem is várta el ennek elvégzését. A törvényszéki orvostan bár csíráiban már mutatkozott, de Pest megye gyakorlatában nem fordult elő. A tortúra, mint a tudomás szerzés bővítésének formája létezett, sőt alkalmazása széles körben elfogadott volt. A bíróság nem tekintette a megfélemlítés eszközének, és a kínzások hatása alatt tett vallomást még inkább a vádlott ellen használta fel, sőt a tettestársakra vonatkozó nyomozás egyik eszközének tekintette. Pest megye a XVIII. század közepére megerősítette hatalmát, megvalósította — az úriszékkel szemben — központosító törekvéseit, és számtalan, korábban ott letárgyalt ügyet, saját hatáskörébe vont. 226