Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Kéringer Mária: Pest megye büntetőbíráskodása a XVII–XVIII. században

5.4. A tulajdon elleni bűncselekmények A tulajdon ellen elkövetett bűntettek igen széles skálájával találkozhatunk a XVII—XVIII. század büntető gyakorlatában. A korábbiakban jeleztük már, hogy a háborús évek általában kedveztek a különféle bűncselekmények elkövetésének, ez erre a típusra különösen áll. Mindkét században megkülönböztette a gyakorlat a lopás minősített eseteit a rablást és az utonállást. Ezek előfordulása a XVII. században sőt a XVIII. század első harmadában is szinte nyomon sem követhető nagy számuk miatt. A közállapotok rendezetlensége, a végvárak és idegen zsoldos katonák fosztogatásai és rablásai mindennaposak voltak. A megye számtalanszor tiltakozott ezek ellen a megnyilvánulások ellen a végvárak kapitányainál, de nem sok eredménnyel. Az 1686-os Buda ostroma után a visszatelepült megyei tisztikar még sokáig nem tudott eredményesen szembeszállni a fegyveres, kóbor elemek bűntetteivel. Az 1699-ben a Marschingli gróf elleni támadás ugyan erősen figyelmeztette a megyét, hogy cselekednie kellene, de még az alispán személyes felelősségre vonása sem tudta megteremteni azt a biztos bázist, amelyről érdemben szembe tudtak volna szállni a martalócokkal. A Rákóczi szabadságharc ideje alatt a közállapotok ismét csak romlottak. Az ide s tova vonuló csapatok, hol a labanc, hol a kuruc volt az úr tovább mélyítette ezeket a problémákat. Csak az 1720-as évek után javult annyira a közbiztonság, hogy feltételezni lehet, ezek a bűncselekmények valamelyest visszaszorultak. (Természetesen a megye óriási puszta területei a betyárvilág virágzásának kedveztek.) 5.4.1. A lopás (furtum) A XVII—XVIII. század legfontosabb vagyontárgya az állat. Az állatlopásokat éppen ezért — függetlenül a lopott mennyiségtől — mindkét században szigorúan büntették. (Az orgazdákat sem kímélték, függetlenül a társadalmi hovatartozásuktól.) A tolvajok között előfordultak kóbor elemek is, de nagyobb számban maguk az őrzők akik megdézsmálják a rájuk bízott nyájat. A kisebb törvényszék előtt indított perek zöme ilyen személyek ellen indított keresetet. A tolvajok igen gyakran már a bírósági eljárás előtt vagy alatt visszaszolgáltatták az eltulajdonított jószágot a kárvallottnak. (Ez azonban nem mentette őket a büntetőjogi felelősségre vonás alól.) A lopásokat általában beismerték, de természetesen kivételek is itt adódtak. 1733-ban Poroszka Tamás ellen indított keresetben a vádlott csak a harmadszori tortura foganatosítása után tett teljes feltáró beismerő vallomást. Ekkor részletezte a lopás körülményeit, nevezte meg egy-két társát, és a lopott jószág számszerűségére is fény derült.

107 A század során a „béke" időszak érezteti hatását, és a bűncselekmények jellege megváltozott. Az ingó javak megszaporodása, becsértékük növekedése, az ellenük való sorozatos lopásokat is eredményezte. 1735-ben különösen fondorlatos módon való „betöréses" lopás ügye fordult meg a törvényszék előtt. A vádlottat — Horváth Bibiti István — azzal vádolták, hogy felbújtatta egyik szolgálóját, az írsai árendás zsidó szolgálólányának elcsábítására, és ez idő alatt ő a többi szolgájával betört az éppen távollevő zsidó há222