Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Kéringer Mária: Pest megye büntetőbíráskodása a XVII–XVIII. században

okok alapján feljelenthettek valakit, ezt a szolgabírónak köteles is volt az egyén megtenni.

41 Kötelező volt a feljelentés az istenkáromlás és a felségsértés vélelme esetén is. A gyakorlatban az accusatios és a denunciatios forma keveredett. 4.3. Letartóztatás, kezesvállalás A bűnelkövető elfogása és azonnali fogvatartása korszakunkban az illető társadalmi helyzetétől függött. A Hármaskönyv híres „kiváltságai" többek közt rendelkeztek arról is, hogy nemes személyt csak tettenérés esetén lehetett letartóztatni. Ez alól csak a „kóbor" nemesek voltak kivételek. A háznélküli, csavargó nemesekkel úgy kellett bánni, mint a nemtelenekkel. De a jobbágytelken élő ármális nemeseknek sem jártak meg a nemesi kiváltságok. Ezeket a személyeket bűncselekmény bekövetkeztekor, azonnak elfoghatták, és „előzetes letartóztatásba" helyezhették. A perek során az ilyen személyek megpróbálkoztak előjogaik érvényesítésével, legtöbbször a perek elhúzását tudták elérni. Az ügyvéd, ilyen esetben, a per megindítására meghirdetett gyűlésen tiltakozott a vádlott elfogatása ellen. 1763ban a „voluntarium homicidium"-mal vádolt Papp György kocsmárost, akit a helyszínen fogtak el, ügyvédje sikeresen „védett". És védence ügyét a nemesi jogok megsértésére való hivatkozással a következő sedriára halaszthatta.

42 A nemesek ügyeikben a személyes megjelenésre sem voltak kötelezhetők, kivéve az utolsó tárgyalást. A kezes állítása, a XVII. században igen elterjedt szokás volt, leggyakrabban a közerkölcsiség ellen vétők ügyeinél használták fel. A „kezes" legtöbbször az elhagyott férj, vagy feleség. A kezességvállalást a szolgabíró és az egyik esküdt jelenlétében kellett kinyilvánítani. 4.4. Inquisitio generalissima A bűncselekményre vonatkozó, körülményeit tisztázni kívánó vizsgálati formát tekintették az inquisitio generalissima-nak. Ennek során, az elkövető személyes adatain túl minden a bűntett előtti és alatti eseményre fényt kívántak deríteni. Az esetleges tettestársak kilétére is ekkor tudakozódtak a kihallgatott tanúktól, vagy magától az elkövetőtől.

43 Kérdéseikben a vád tárgyát képező cselekmény elkövetésének helyére, idejére, cselekménytől függően, a beteljesedésre, az elkövető szándékára (előre kitervelt» vagy véletlen) próbáltak választ kapni. A szolgabíró és egy esküdt jelenlétében felvett jegyzőkönyv, nemesek esetében» adataival vagy teljesen elítélhette, vagy nagy ritkán, mentesíthette a vádlottat. Nemtelenek ügyeiben a benevolum examen (önkéntes vallomás) volt hivatva ugyanazt a célt szolgálni, legtöbbször tortúra alkalmazásával párosulva. Ez utóbbi alkalmazása, ritka kivételtől eltekintve, biztos belátásra „bírta" áldozatait. Ha a vádlott beismerte a vád által ráolvasott cselekményt, a bíróságnak egyszerű dolga volt. így pl. 1688-ban Dávid Istvánt (házasságtörőt) beismerő vallomása 207