Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Horváth Lajos: Községi közigazgatás Pest megyében a XVII–XVIII. században

hogy mégh egy Tyúkunk, vagy egy Ludunk, egy Tányérunk is Házainknál nem maradtak."

225 A katonaság fuvarozása (forspont, frospont) volt minden csapások között talán a legsúlyosabb. Ha kellett, legnagyobb dologidőben ragadta el a jobbágyot és ökreit, szekerét a termelésbó'l és sok esetben állatai, eszközei elpusztultak a fuvarban. Az aszódiak és hévízgyörkiek panaszolták 1691. okt. 17-én a megyének, hogy gyakran kell átmenniük Heves megyébe, Gyöngyösre is fuvaroznak, holott nem kötelesek, de a hevesiek nem akarják őket felváltani.

226 A pátyiak a Duna másik oldaláról érkező hadaktól szenvedtek: „... minémő terheltetésünk légyen az Német Forspont iránt más Vármegyéktül, mi mivel itt Buda töviben lakunk, és akár Fehér Vármegjébül, akár Komárom Vármegjébül, akár Esztergom Vármegjébül; jőjön Buda felé eő Felsége Hada, minékünk meg kell váltanunk, és nem Buádig kell vinnünk; hanem szintén által hordgjuk Pest éleire (ugj mint:) Palotára, Fotra, Gödöllőre, Aszódra, Csabára, Vőrősedgjházára, Győmrőre, Némedire, Harasztira, Dőmsődre és minket mind ezekbül az meg nevezett helyekbül szabadítanak vissza."

227 A forspontra kirendelt szekerek sokszor előre nem látható akadályok miatt nem is fuvaroztak, csak „hevertek", ahogy a péceli bírák írták 1734. máj. 9-én: „... adtunk is tizenkét szekeret, a mellyek is hevertek Maglódon is egy nap, ide Pestre be gyüvén itt is hogy a nagy szélnek miatta által nem mehettek a Dunán, hevertek két nap, által menvén; nem tudgyuk az éhségnek miatta Vagy mimodon Veresvári határban meg döglőt egy ökre egy szegény Emberünknek ..." Kárukat 14 tallérra becsülik.

228 Mária Terézia új katonai szabályzata (Regulamentum militare) 1751. nov. 1-től eltörölte ugyan a jobbágyok kötelező ingyenes katonai fuvarozását, de ez a szolgáltatás, a csekély összegű adóbeszámítás ellenére, sem vált vonzóvá. Hogy kihúzzák magukat a forspont alól, sokszor kevés volt a paraszti ravaszság, hiszen a bíró — aki legalább olyan eszes volt, mint osztályos társai — belülről ismerte a közösség dolgait és eszejárását és kényszerhelyzetében nem tehetett mást, minthogy az állam, a megye, a földesúr oldalán álljon. Udvarnoki János szadai számadó bíró sem hunyt szemet, amikor négy szadai szekérnek Pestről Dunaharasztíig kellett volna fuvart teljesítenie egy „statiora, ám ezekből 2. Szekér Pesten hevert, mivel Küsőn ment, ne talantan akarván dolgot rövidíteni magoknak, Semmitsem dolgoztak, úgy mint Szűcs György 2 lóval, Jónás János 2 lóval, Tott István 2 ökrével, Vég András 2 ökrével nem acceptaltatnak". Ezek közül Jónás János később maga is bíró volt 1771-ben, 1779-ben, 1783-ban, Szűcs György pedig 1775-ben.

229 II. József 1787-től kezdődő török háborúja ismét fokozta a forspont-terheket és az elmaradásokat is. A nép ingyenes közmunkáját (labor gratuitus) a XVI — XVII. században legfőképpen a várak erődítéséhez használták fel. I. Ferdinánd 1563. évi decretuma (XXI.) 7. cikkelye, Miksa 1574. évi decretuma (VI.) 8. cikkelye, 1575. évi decretuma (VII.) 9. cikkelye stb. szabályozta — többek között — a községbíró tevékenységét az ingyenmunka „felhajtása" és elszámolása körül. Az ingyenmunkát elvégző vagy pénzen megváltó jobbágynak az adóbehajtók számadási cédulát kötelesek adni, mégpedig ingyen. Ha az ingyenmunkát igazoló cédulát nem kapták meg, vagy elveszett, az adóhátralékot behajtó személy köteles volt a bíró, vagy egy idősebb falubeli esküjével megelégedni. 174