Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Horváth Lajos: Községi közigazgatás Pest megyében a XVII–XVIII. században

A halottak közül a legszegényebbek eltemetése egyenesen a község elöljáróságának a gondja volt. Újvári János veresegyházi bíró 1799. jún. 3-án vásárolt deszkát szegény sorsú halottak koporsójához. A szadai Török István bíró pedig 1777. dec. 16-án adott néhány dénárt „Egy Koldus temetésekor a sírásóknak."

172 Természetesen a Szent Mihály lovának ára, amelyen a halottakat a házukbéli ravaralukról kihordták a temetőbe, az is a községbírói számadásban jelentkezett és az ásóé is, amellyel a „vermet" számukra megásták.

173 A községi elöljáróság széles körű tevékenységében már a XVIII. század második felében megtaláljuk az árva- és szegénygondozás elemeit is. A veresegyházi „Rákóczy Katona és Beró Ur. Sz. Miklosson árva gyerekeket kereszteltek" 1761. máj. 9-én.

174 A szadai elöljáróság az egyik elárvult jobbágy gazdaság és az árvák dolgát a következőképpen rendezte el 1780. mára 7-én. „Mi alább Nevezett Szadai Esküttek presentibus Bizonyittyuk jó Lélek ismeret szerint, hogy Legendi Mihály haláltusán Gazda nélkül maradván a Ház, Csömör Györgynek, olly formán adódott a Ház,. Fapince, Pajta és Istálló 2. fertel káposzta Kenderföldel együtt, hogy le tévén 20 ftokat, bírja mindaddig azon Portát még az árvák felnövekednek, azok pedig fel növekedvén ugyanazon Pénzen és édes Attyok örökségét megnyerhessék, mellynek nagyobb el hitelire, ki agyuk ezen levelünket magunk neve subscroptioja alatt, és> Helységünk usuált pecsétével meg erősittyük."

175 II. 7. A községi haszonvételek A jobbágyközség nemesi birtok tulajdonosa nem lehetett, de régi szokásjog alapján a jobbágy-közösség és a mezőváros a nemesi földbirtok tartozékait képező' kisebb királyi haszonvételi jogok (iura regalia minora) egyikét-másikát bérelhette már évszázadok óta. Ezek közül első helyen említhető a bormérés (ius educilli)

T ami a községet illette Szentmihály naptól (szept. 29.) Szentgyörgy napjáig (ápr. 24.) abban az esetben, ha a község saját termésű borral rendelkezett és ha a községé volt a kocsma épülete. A serfőzés (ius braxationis), a pálinkaégetés (ius crematictionis) jogát szintén megszerezhette az elöljáróság különböző úton-módon. Megszerezhető volt még és jelentős hasznot hajtott a községnek a húsvágás (ius macelli) és a gabonaőrlés (ius molendini) joga. A halászat (ius piscationis), a madárfogás (ius aucupii) és a vadászat (ius venetionis) joga már ritkábban került a jobbágyközösség bérletébe; különösen az utóbbi csorbíthatatlan jogán féltékenyen őrködött a földesúri hatalom. Ezeknek a jogoknak a bérléséhez és gyakorlásához szükséges volt, hogy a helységek felépítsék a mészárszéket (macellum, laniena) a mészáros lakásával, a kocsmát (educillum, popina, caupona) boltozott pincével és tágas istállóval a szekéren, kocsin, hintón utazó szomjas vendégek lovainak. Vegyük még hozzá a dohogó malmokat a zugóikon zuhogó vízzel és a kovács messze csengő műhelyét és együtt van a község ipari-kereskedelmi üzeme, „a költségvetési üzem", ahogy ma mondjuk. Pest megye területén a XVII—XVIII. században bortermő területek Vácott és környékén, a Gödöllői-dombságon voltak elsősorban és a pilisi részeken. A községi kocsmálás, kocsmárolás általános volt Szentmihály naptól Szentgyörgy napig. A tápiószecsői lakosok 1717-ben igen sérelmesnek találták, hogy Eszterházy Antal 165