Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Horváth Lajos: Községi közigazgatás Pest megyében a XVII–XVIII. században

delmében egy aszódi jobbágy az életét vesztette, a füleki strázsamester pedig majdnem belehalt a sérüléseibe, több lovat lelőttek stb.

126 Számtalanszor előfordult a határok ügyében, hogy az elmarasztalt, a perben alulmaradt falu a török hatóságokhoz fordult jogorvoslatért a török hódítás idejében. Cheglédy István ócsai prédikátor, korábban nyársapáti tanító vallotta 1584ben, hogy a nyársapátiak „falujul el indultának" a törökhöz a ceglédiek ellen határvita ügyében.

127 Bár korábban a török nem szívesen avatkozott az ilyen ügyekbe, a XVII. század közepétől az egyre inkább berendezkedő, gazdálkodó és gazdálkodtató török földesúrnak is érdekében állt saját faluja határának a „védelme". Szelényi János 1658. nov. 7-én PPS vm. sedriáján vádolta meg a bagiakat* hogy a vm. által felállított határjeleket a török tekintélyének hatalmával akarták megváltoztatni. Már az is törökösség gyanújába esett, aki — mint Egry Márton és István — a török hatóságtól engedélyt szerzett a vm. emberei számára a határok bejárásához.

128 A törökösség vádja pedig igen súlyos volt I. Lipót 1659. évi (I.) decretumának 13. cikkelye szerint, mivel halálos ítélettel volt sújtható. Ennek ellenére nemcsak községek, de úgy látszik, hogy földesuraik is kacérkodtak a török igénybevételével vitás határügyekben. Szegedy Ferenc váci püspök legalábbis ezzel vádolta Egry Mártont, Györké földesurat PPS vm. hatósága előtt 1667. jún. 23-án. Valami alapja kellett legyen a vádnak, mert 1668. nov. 7-én PPS vm. kiküldötteinek valotta egy tanú, hogy a györki—püspökhatvani határnak egy részét „a török felhányatta".

129 A szadaiakról is 1671 — 1676-ban az állították, hogy vitás határaik ügyében a törökhöz fordultak. Még az is előfordult — a budai pasa állítása szerint —, hogy 1673-ban mintegy 10 Pest megyei falu küldöttei a budai diván előtt tettek panaszt a szokatlanul terhes magyar adóztatás ellen.

130 Ilyen körülmények között válik érthetővé, hogy az aszódiak különösen sérelmesnek találták az alispánhoz írott levelükben, hogy a füleki katonák őket „törökösöknek" nevezték, mintegy ezeni felháborodásukkal magyarázták, indokolták valóban kemény ellenállásukat a füleki katonák ellen, amelyet a templom félrevert harangja vezetett be. Meg kell említenünk, hogy a községek határfoglalásának, földszerzésének a szomszéd községtől volt egy igen sajátos lehetősége és módja a török hódítás korában és területén. A török adórendszer egyik eleme, bevételi forrása ugyanis a meghalt, megölt ember után szedett bírságpénz, díj volt, amit annak a községnek kellett megfizetnie, ahol a haláleset történt, vagy ahol a halottat megtalálták. A fizetés elkerülése érdekében a halottakat sokszor átcsempészték a másik falu területére. Ugyanennek az elvnek, tételnek — akié a terület, az fizet — a megfordítása szerint — aki fizet, azé a terület — „jogosan" lehetett határrészeket megszerezni a fizetésképtelen szomszéd falutól, vagy azáltal, hogy a szomszéd község időben előbb fizette be a díjat. A török hatóság, kezében lévén a pénz, nem igen kutatta, hogy az illetékes fizetett-e. így állt elő az a helyzet, hogy aki fizetett, az az illetékes. A szadaiak 1668-ban még azt vallották, hogy „Jóllehet őrajtok még efféle füzetes nem történt, de más falubelieken, bizonyosan tudják, hogy akármi névvel haljon meg is az ember, de az díját megveszi az török".

131 A veresegyháziak azonban — valamikor 1668 — 1686 között — hozzájutottak 158