Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Böőr László: A Pest Megyei Levéltár két évszázada

az irattárakban őrzött történeti források átvétele vált. E munka jelentőségéről így írt a kortárs levéltáros: „e korszak biztosította az irattárak védelmét, alapozta meg legalább elvileg az évtized utolsó esztendeiben a járási központi irattárat, s harcolta ki az üzemek és vállalatok levéltárainak a felállítását, s fogadta be a levéltár százados falai közé és új raktárhelyiségeibe a korábbi helyükön már-már az elpusztulással fenyegetett hatalmas tömegű községi, uradalmi, családi, szakhatósági, érdekképviseleti, köztestületi, vállalati, magángazdasági és gazdátlanná vált szerzetesrendi iratok egy részét".

302 Ugyanitt írta le Kanyar József rendkívül érzékletesen e „hősi korszak" levéltárosait: „E korszak levéltári dolgozói mentették meg igen nehéz körülmények között, egészségük veszélyeztetésével a padlások, a kamrák, a pincék, az ólak, a mellékhelyiségek szennyezett lomtáraiból az iratok tömegét, s helyezték biztonságba azokat az állami levéltárak raktáraiban."

303 Az iratfelderítés és begyűjtés a központosítást követő 2—3 esztendő legfontosabb feladata volt. Kétségtelen, hogy ezekben az esztendőkben nagyon sok rendezetlen, ömlesztett anyag került a levéltárakba — köztük sok történeti forrásértékkel egyáltalán nem rendelkező irat, — de ekkor a legfontosabb a levéltári iratok megmaradásának biztosítása volt.

304 Figyelembe véve a levéltárak alacsony szakmai felkészültségét, a történeti források megőrzésének általános igénytelenségét a begyűjtés túlzásai ellenére e kor levéltárosai minden elismerést megérdemelnek. A begyűjtés üteme 1953-ra lelassult. Előtérbe kerültek a legfontosabb belső levéltári munkák, a felduzzadt iratanyag nyilvántartása, rendezése, segédletekkel való ellátása és megfelelő szintű feltárása. Mindenekelőtt az iratanyag megfelelő nyilvántartásbavétele és kutathatóságának biztosítása volt a cél. A rendezések alapvetően a korábbi irattári rend helyreállítását célozták: mind a levéltárban korábban összekeveredett, mind pedig az újonnan átvett anyagban.

305 Központi utasításra indult meg a levéltárban őrzött iratok egységes nyilvántartásbavétele, a legalapvetőbb segédletek készítése. Az 1610-26/1950. V.K.M. rendelet intézkedett arról, hogy a levéltárak kötelesek alapleltárat készíteni, amelyek — a mai fogalmaink szerint állagszintig — valamennyi irategyüttes legfontosabb adatait tartalmazzák.

306 Erről így írt a gyakorló levéltáros: „E korszak pótolta a polgári kor évtizedes mulasztását és készítette el az állami levéltárak alapleltárait, fondnyilvántartó lapjait, amelyeken a fond nevére, évkörére, tárgyára, terjedelmére, irattári rendszerére és kutathatóságára a legfontosabb adatok találhatók."

307 A nyilvántartási segédletek elkészítésére rövid idő állt rendelkezésre, és a kellő szintű rendezés és feltárás hiányában adataik nem megbízhatóak. Mégis ez volt az első kísérlet az ország valamennyi levéltárában őrzött irategyüttes tájékoztató felmérésére. Már 1954—1955-től jelentkezett azonban az igény a megbízhatóbb és részletesebb segédletek készítésére, és általánossá vált a raktári egységeket is feltüntető raktári jegyzékek készítése. A Levéltárak Országos Központja illetve a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatósága irányításával a legtapasztaltabb levéltárosok munkaközössége 1962-re kidolgozta az állami levéltárak egységes fondjegyzék készítésének alapelveit. Ezt követően egyre több állami levéltár jelentette meg az anyagát átfogóan és országosan egységes szempontok alapján bemutató fondjegyzékét, amely a legalapvetőbb kutatói tájékoztatást biztosította. A központi szakmai irányítás és felügyelet lehetővé tette, hogy az ország vala100