Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)
Bevezetés
ugyanitt, ha a lakosok közül valaki testihibás, például vak volt. A nevek leírása után eló'ször a dzsizje-adót fizetők számát tüntették fel, melyet a kézhez kapott dzsizje-defterből vettek át. Erre a defterre azonban a budai szandzsákban csak az első két összeíráskor lehetett szükség, mert miként a bejegyzések mutatják, 1562-ben már szinte mindegyik család köteles volt dzsizje-adót fizetni. Mint ismeretes, a korábbi években ezt az adót (melynek összege évi 50 akcse, azaz 1 magyar forint volt, éppen ezért filori adónak is nevezték) csak azok a saját keresettel rendelkezők fizették, akiknek 300 akcsét, vagyis 6 magyar forintot érő ingóságuk volt. 6 Amikor egy szandzsák újabb összeírását rendelték el, az összeírok minden esetben kézhez, kapták az előző összeírás másodpéldányát. Egy ilyen újbóli összeírás elvégzésének a folyamata elég jól megismerhető a budai szandzsák 1559. évi összeírásából. Miután az összeíró megkapta az előző, az 1546. évi összeírást, abból az egyes települések névsorát lemásolta, majd azt a helyszínen felolvasta. Aki nevének hallatára jelentkezett, attól megkérdezte, a családjában történt-e valami változás: a már előzőleg nyilvántartásba vett fia vagy testvére időközben megnősült-e, vagy kisebb fiai és testvérei közül valamelyik nem jutott-e összeírási sorba és a válaszadásnak megfelelően kiigazította a régi névsort. Ha pedig egy név olvasásakor senki sem jelentkezett, megérdeklődte hollétét és a kapott felvilágosítás szerint az illető neve fölé írta, meghalt vagy megszökött, illetőleg ha úgy tájékoztatták, hogy elköltözött, akkor odajegyezte az új lakóhelyeként bemondott helynevet. Végül az 1546 után beköltözőt tekét, gyakran előző lakóhelyük feltüntetésével vette nyilvántartásba. Az összeírásnak éppen az ilyen bejegyzései hasznos segítséget nyújthatnak a migráció vizsgálatához, mert megtalálhatók esetleg benne azok is, akik 1546 és 1559 között valamelyik településen csak átmenetileg laktak. így például Agárd és Kösd falu 1559. évi összeírásában rábukkanhatunk olyan keszegi lakosok nevére, akiket falujukban sem 1546-ban, sem 1559-ben nem vettek nyilvántartásba. Természetesen ennek az összeírásnak az adatait is — miként erre már felhívtuk a figyelmet — sok esetben kritikával kell kezelni, mert az összeíró például a Várad faluban élt 18 családdal kapcsolatban a kapott tájékoztatás szerint feljegyezte, „pestisben mind meghaltak", noha közülük 5 család az 1562. évi összeíráskor már ismét Várad faluban ólt (bár igaz, a falu később valóban lakatlan puszta lett). Az ilyenféle bejegyzések azonban korántsem minden esetben tévesek, mert például Pomáz falu, ahol az összeíró szerint szintén pestis pusztított, a későbbi évtizedekben sem népesült be. Az 1559. évi összeírásnak e különféle megjegyzésekkel és kiigazításokkal tarkított értékes fogalmazványa azonban befejezetlenül maradt, mert a lakosok által fizetendő adók és tizedek felsorolása a legtöbb településnél hiányzik. Ezt a hiányt részben pótolni lehet, mert az összeírás ténylegesen befejezett (de ránk nem maradt) példánya alapján 1559-ben elkészített tímár defterben minden egyes település és puszta várható jövedelme megtalálható. Ezek az adatok a budai szandzsák többi összeírásaiban nem hiányoznak. Az összeírok a dzsizje-adót fizetők számának beírása után először 6. Erre vonatkozóan 1. „Bevölkerungsstatistischer Quellenwert der őizye-Defter und der Tahrir-Defter", Acta Orient. Hung. XI. (1960), 259-69. 7
