Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)

Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok

643. VARSÁN falu, a váci náhijéhez tartozik Népességi adatok Családfők száma 1546-ban 18 1559-ben 24 1562-ben 16 1580-ban 14 1590-ben 16 Az 1559. évi defter adatai szerint az 1546-ban összeírtak közül meghalt 8 fő, mégpedig 6 családfő és 2 nőtlen fiú, valamint 2 családfő és 1 nőtlen testvér megszökött; ott maradt továbbra is 18 fő, mégpedig 10 családfő, 6 fiú, közülük 4 időközben megnősült és 2 testvér, ezek egyike szintén családfő lett. Rajtuk kívül 1559-ben nyilvántartásba vettek még 10 összeírási sorba ke­rült nőtlen fiút, valamint 9 beköltözött családfőt, 7 nőtlen fiút és 2 nőtlen testvért. Az 1546-ban összeírtak 38%-a tehát meghalt, de a helyükre került beköltözők (18 fő) és sarjadékok {10 fő) révén, 1559-ben 59%-kal többet tudtak nyilvántartásba venni, mint 13 évvel korábban; a családfők száma ezen belül 33%-kai lett több. A következő három év alatt azonban számuk 33%-kai csökkent, bár az összeírtaké csak 6%-kai (mert a nőtlen fiúk száma több lett, mint a csa­ládfők száma; négy gyermekes család volt 3, három gyermekes család 1, két gyermekes család 2 és egy gyermekes család 5). Két évtized múlva, 1580-ra a nyilvántartásba vettek összes száma már 49%-kal fogyatkozott meg s ezen belül a családfőké 12%-kal. 1590-re azonban ezek száma 14%-kal, illetve az összeírtaké 9%-kal gyarapodott. Az első összeíráshoz viszonyítva tehát megállapítható, hogy a 44 év alatt végül is a nyilvántartásba vettek összes száma 17%-kal s ezen belül a családfők száma 11%-kal csökkent. Foglalkozásra utaló adatok: 1590-ben 2 szolga. Gazdaságtörténeti adatok 1546-ban 1562-ben 1580-ban 1590-ben búzatized 314 kile 214 kile 300 kile 300 kile kevert tized 240 kile 90 kile 100 kile 100 kile musttized — 40 pint 150 pint 160 pint káposztatized — 22 akcse 40 akcse 40 akcse lencse- és babtized — 160 akcse 60 akcse 60 akcse kendertized — — 120 akcse együtt: lentized — — — 220 akcse kincstári rét jöve­delme 50 akcse 150 akcse — — széna- és tűzifaadó — 280 akcse 700 akcse — szalma ára — — 90 akcse 90 akcse Nőtlen fiaik Száma Családfők nőtlen testvérei száma Egyéb nőtlenek száma összeírtak száma III 8 3 — 29 10 19 3 — 46 12 24 3 — 43 15 8 __ — 22 14 3 3 2 24 16 692

Next

/
Oldalképek
Tartalom