Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)
Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok
630. VÁC RÉV falu, a visegrádi náhijéhez tartozik Népességi adatok Családfők száma 1546-ban 1559-ben 1562-ben 1580-ban 19 10 22 10 1590-ben 9 Az 1559. évi defter szerint az 1546-ban összeírtak közül meghalt 11, mégpedig 9 családfő és 2 nőtlen testvér; ott maradt továbbra is 16 fő, mégpedig 10 családfő, 2 fiú, az egyik időközben megházasodott, 3 testvér, közülük 2 szintén megnősült és 1 egyéb nőtlen, aki ugyancsak családfő lett. Az 1546ban összeírtak 41%-a tehát meghalt, de a helyükre került sarjadékok (6 fő) és beköltözöttek (8 fő) révén, 1559-ben 11%-kal többet tudtak nyilvántartásba venni, mint 13 évvel korábban, a családfők száma pedig pontosan ugyanannyi lett, mint volt. A következő három év alatt, 1562-re a nyilvántartásba vettek összes száma 10%-kal s ezen belül a családfők száma 16%-kal növekedett. A későbbi évtizedekben azonban fokozatosan csökkent a népesség száma: az összeírtak teljes száma 1580-ra 57%-kal és 1590-re újabb 7%-kal, illetőleg ezen belül a családfők száma 1580-ra 54%-kal és 1590-re további 10%-kal fogyatkozott meg. Az első összeíráshoz viszonyítva tehát megállapítható, hogy a 44 év alatt végül is a családfők száma 53%-kai, illetőleg a nyilvántartásba vettek összes száma 52%-kal lett kevesebb, mint 1546-ban volt. Foglalkozásra utaló adatok nincsenek. Gazdaságtörténeti adatok 1546-ban 1562-ben 1590-ben búzatized 792 kile 360 kile 100 kile kevert tized 660 kile 150 kile 50 kile len- és kendertized — 200 akcse — lenmagtized _ 200 akcse 150 akcse káposztatized — — 100 akcse vöröshagyma- és fokhagymatized — — 150 akcse kincstári rét jövedelme 290 akcse —. — széna- és tűzifaadó — — 300 akcse szalma ára — — 75 akcse lencse- és babtized — — 150 akcse méhkasok száma 28 darab 33 darab 130 darab sertések száma 12 darab 38 darab 50 darab „_, Családfők Nőtlen nötlea f ' alk testvérei száma száma 4 10 11 4 Egyéb nőtleaek száma Összeírtak ^sizjeszáma fizetők száma 27 30 33 14 13 8 10 33 nincs adat 13 678