Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)
Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok
akik közül időközben megnősült 3. Rajtuk kívül 1559-ben nyilvántartásba vettek még 8 összeírási sorba került nőtlen és 1 nős fiút, továbbá 1 nőtlen és 3 nős testvért, valamint 26 beköltözött családfőt, 15 nőtlen fiút és 6 nőtlen testvért. Az 1546-ban összeírtak 59%-a tehát meghalt, illetve megszökött, de elsősorban a beköltözők (47 fő) révén és részben a sarjadékok (13 fő) révén 163%-kai többet tudtak 1559-ben nyilvántartásba venni, mint 13 évvel korábban: a családfők száma ezen belül 147%-kal lett több. A következő három év alatt a családfők száma 11%-kal, de a nyilvántartásba vettek száma további 73%-kal gyarapodott. 1580-ra azonban számuk 56%-kal csökkent, bár ezen belül a családfők 22%-kal többen lettek. 1590-re pedig a családfők száma 18%-kal és az összeírtak száma 9%-kal apadt. Az első összeíráshoz viszonyítva tehát megállapítható, hogy a 44 év lefolyása alatt végül is az összeírtak száma 81%-kal, de ezen belül a családfők száma 173%kal szaporodott. Foglalkozásra utaló adatok: 1546-ban 1 pap, 1 diák ós 2 juhos gazda (50, illetve 32 db juh), 1559-ben 1 kovács és 6 juhos gazda (250, 130, 100, 100, 100 és 50 db), 1562-ben 1 bíró és 3 juhos gazda (150, 56 és 50 db), 1590-ben 1 szolga. Gazdaságtörténeti adatok Az első összeírás adatai szerint a termelési viszonyok jók voltak: egyegy család gabonából 115 kilót és borból 400 pintet termelt. Ehhez hasonló anyagi körülményekre utal az is, hogy 8 gazda, a családfők 53%-a dzsizjeadó és kapuadó fizetésére egyaránt kötelezhető volt. 1562-re a gabonatermelés családonkénti átlaga 130 kilére nőtt, de a szőlők elpusztulhattak, mert a családonkénti átlag mindössze 24 pint lett. A következő két évtized alatt a gabonatermelés családonkénti átlaga tovább javult 170 kilére s mel514 1546-ban 1562-ben 1580-ban 1590-ben búzatized 130 kile 420 kile 650 kile 600 kile kevert tized 42 kile 114 kile 200 kile 100 kile musttized 600 pint 100 pint 350 pint 350 pint lencse- és babtized — 160 akcse 150 akcse 150 akcse káposztatized — 100 akcse 100 akcse 100 akcse gyümölcstized — 100 akcse 100 akcse 105 akcse kendertized — 25 akcse 50 akcse 50 akcse szénatized — 280 akcse 280 akcse 280 akcse széna- és tűzifaadó — — 2545 akcse 2000 akcse szalma ára — — 150 akcse 150 akcse méhkasok száma 5 darab 138 darab 125 darab 125 darab sertések száma 10 darab 275 darab 50 darab 50 darab bárány tized 15 darab — 20 darab 20 darab malomkerekek száma, fél évig járó — — 11 bírságpénz 15 akcse 350 akcse 500 akcse 290 akcse menyasszonyadó és hordóadó — — 150 akcse 250 akcse