Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)
Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok
392, NÁNDOR falu, a váci náhijéhez tartozik Népességi adatok Családfők száma Nőtlen fiaik száma Családfők nőtlen testvérei száma Egyéb nőtlenek száma összeírtak száma Bzsizjefizetők száma 1546-ban 39 7 13 4 63 30 1559-ben 37 10 — 1 48 25 1562-ben 32 11 4 — 47 32 1580-ban 38 11 — — 49 40(1) 1590-ben 33 9 1 3 40 31 Az 1546-ban összeírtak közül az 1559. évi defter szerint meghalt 28, mégpedig 17 családfő, 2 nőtlen fiú, 6 nőtlen testvér és 3 egyéb nőtlen; ott maradt továbbra is 35, mégpedig 22 családfő, 5 fiú, közülük 4 időközben megnősült és 7 testvér, ezek mindegyike szintén családfő lett, és 1 egyéb nőtlen. Rajtuk kívül 1559-ben nyilvántartásba vettek még 9 összeírási sorba került nőtlen és 1 nős fiút, valamint 3 beköltözött családfőt. Az 1546-ban Összeírtak 44%-a tehát meghalt, s mivel helyükre mindössze 10 sarjadék és 3 beköltöző került, 24%-kal kevesebbet tudtak nyilvántartásba venni, mint 13 évvel korábban, bár meg kell említeni, hogy a családfők száma csak 2 fővel lett kevesebb. A következő három év alatt a ki- és beköltözők száma majdnem kiegyenlítette egymást; egy fővel csökkent az összeírtak száma, de ezen belül a családfők száma 13%-kal fogyatkozott meg. Két évtized leforgása után a nyilvántartásba vettek száma mindössze 4%-kal, de ezen belül a családfők száma 19%-kai nőtt. 1590-re pedig a családfők száma 13%-kal, az összeírtak száma 6%-kai csökkent. Az első összeíráshoz viszonyítva tehát a 44 év alatt az összeírtak száma 27%-kal s ezen belül a családfők száma 15%-kal apadt. Foglalkozásra utaló adatok: 1546-ban 1 pap és 1 diák, 1559-ben 1 pap» 1562-ben 1 kovács, 1580-ban 1 kovács, 1590-ben 3 szolga. Gazdaságtörténeti adatok búzatized kevert tized musttized lencse- és babtized káposztatized len- és kendertized bitang jószág ára tűzifa- és szénaadó szalma ára a Kelecsén faluhoz tartozó rét jövedelme 1546-ban 304 kile 78 kile 500 pint 1562-ben 100 kile 100 kile 200 akcse 50 akcse 50 akcse 50 akcse 620 akcse 1580-ban 100 kile 25 kile 500 pint 50 akcse 1055 akcse 1590-ben 50 kile 20 kile 100 pint 50 akcse 20 akcse 1550 akcse 50 akcse 225 akcse 225 akcse 446