Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)
Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok
305. KISCSITÁR falu, a váci náhijéhez tartozik Népességi adatok Családfők száma Nőtlen fiaik száma Családfők nőtlen testvérei száma Egyéb nőtlenek száma összeírtak száma III 1546-ban 10 5 3 — 18 6 1559-ben 5 6 1 — 12 5 1562-ben 8 5 — — 13 8 1580-ban 9 4 1 — 14 10 1590-ben 7 2 — — 9 6 Az 1546-ban összeírtak közül az 1559. évi defter szerint meghalt 12, mégpedig 9 családfő, 2 nőtlen fiú és 1 nőtlen testvér; ott maradt továbbra is 6, mégpedig 1 családfő, 3 fiú, akik közül 2 időközben megnősült és 2 testvér, ezek egyike szintén családfő lett. Rajtuk kívül 1559-ben nyilvántartásba vettek még 5 összeírási sorba került nőtlen fiút, valamint 1 beköltözött családfőt. Az 1546-ban összeírtak 66%-a tehát meghalt s mivel helyükre csupán 5 sarjadék és mindössze 1 beköltözött került, 33%-kal kevesebbet tudtak nyilvántartásba venni, mint 13 évvel korábban. Három év múlva a ki- és beköltözők majdnem kiegyenlítették egymást; az összeírtak száma csak eggyel lett több. A következő két évtized alatt számuk szintén csak eggyel gyarapodott, 1590-re pedig 36%-kal csökkent. Az első összeíráshoz viszonyítva tehát a 44 év alatt a lakosság a felére apadt. Foglalkozásra utaló adatok nincsenek. Gazdaságtörténeti adatok 1546-ban 1559-ben 1562-ben 1580-ban 1590-ben búzatized 172 kile 103 kile 90 kile 100 kile 100 kile kevert tized 78 kile 43 kile 45 kile 30 kile 100 kile méhkasok száma 9 darab 10 darab 30 darab 75 darab 125 darab sertések száma 29 darab 25 darab 60 darab 75 darab 75 darab szénatized — 150 akcse — — — musttized — — 200 pint — — káposztatized — 5 akcse — 220 akcse 335 akcse len- és kendertized — 5 akcse 100 akcse 350 akcse 350 akcse lencseés babtized — — — 30 akcse 130 akcse széna- és tűzifaadó — — — 400 akcse 300 akcse szalma ára — —. — 130 akcse 130 akcse bírságpénz 39 akcse 30 akcse 50 akcse 150 akcse 339 akcse Az 1546. évi összeírás adatai szerint a termelési viszonyok nagyon jók voltak: egy-egy család gabonából átlag 250 kilét takarított be. Nem ilyen 366