Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)

Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok

226. HARASZTI falu, a váci náhijéhez tartozik Népességi adatok Családfők száma 1546-ban 10 1559-ben 12 1562-ben 16 1580-ban 22 1590-ben 9 Az 1546-ban összeírtak közül az 1559. évi defter szerint meghalt 8, még­pedig 5 családfő és 3 nőtlen testvér; ott maradt továbbra is 8, mégpedig 5 családfő, 2 nőtlen testvér, mindkettő időközben megnősült és 1 egyéb nőt­len. Rajtuk kívül 1559-ben nyilvántartásba vettek még 9 összeírási sorba került nőtlen fiút, valamint 5 beköltözött családfőt és 1 nőtlen fiút. Az 1546-ban összeírtak 50%-a (8 fő) tehát meghalt, de elsősorban a sarja­dékok (9 fő) és kisebb részben a beköltözöttek (6 fő) révén 44%-kal több fő került nyilvántartásba vételre, mint 13 évvel korábban. A következő három év alatt azonban számuk 17%-kal csökkent, majd utána két évtized alatt 42%-kal gyarapodott, de 1590-re ismét 63%-kal kevesebb lett; az első összeíráshoz viszonyítva tehát a 44 év eltelte után az egykori lakosságnak csak a 62%-át tudták összeírni. Foglalkozásra utaló adatok nincsenek. Gazdaságtörténeti adatok 1546-ban 1562-ben 1580-ban 1590-ben búzatized 120 kile 150 kile 220 kile 200 kile kevert tized 60 kile 120 kile 100 kile 110 kile méhkasok száma 3 darab 55 darab 10 darab 60 darab sertések száma — 115 darab 25 darab 60 darab lencse- és babtized — 20 akcse 50 akcse 150 akcse kendertized és káposztatized — 140 akcse 20 akcse 20 akcse kincstári rét jöve­delem — 150 akcse 200 akcse 200 akcse tűzifa- és szénaadó — 320 akcse 800 akcse 500 akcse szalma ára — — 15 akcse 15 akcse musttized — — 10 pint 110 pint menyasszonyadó és hordóadó — — 50 akcse 50 akcse bírságpénz 15 akcse 80 akcse 50 akcse 50 akcse Az első összeírás szerint tehát Haraszti faluban jók voltak a termelési viszonyok: egy-egy család gabonából átlag 180 kilét termelt. Kedvező __.. Családfők Nőtlen nőtlen testvérei száma 10 3 1 1 Egyéb nőtlenek száma Összeírtak száma Dzsizje­fizetők száma 1 16 6 1 23 7 — 19 16 1 27 22 __ 10 10(!) 290

Next

/
Oldalképek
Tartalom