Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)

Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok

171. ETYEK falu, a budai náhijéhez tartozik Népességi adatok Családfők száma ÜSTőtlen fiaik száma Családfők nőtlen. testvérei száma Egyéb nőtlenek száma Összeírtak száma Dzsizj fizető száms 1546-ban 20 1 1 — 22 10 1559-ben 11 — — — 11 8 1562-ben 20 13 — — 39 20 1580-ban 25 8 — — 33 25 1590-ben 21 7 — 2 30 20 Az 1559. évi defter szerint az 1546-ban összeírtak közül meghalt 10 család­fő, 1 családfő eltűnt és 4 családfő megszökött; ott maradt továbbra is 5 családfő, 1 fiú és 1 testvér, mindkettő időközben megnősült. Rajtuk kívül 1559-ben nyilvántartásba vettek még 1 összeírási sorba került nős fiút, va­lamint 3 beköltözött családfőt. Az 1546-ban összeírtak 68%-a (15 fő) tehát meghalt, illetve megszökött, és mivel leszármazott csupán 1 és beköltözött is csak 3 lett, mindössze az 50%-át tudták nyilvántartásba venni az először összeírtak számának. A következő három év alatt azonban szinte tömege­sen költöztek Etyekre, s ennek folytán 1562-re több mint négyszer annyi lett az összeírtak száma, mint 1559-ben. A falu lakossága ezután lassan csökkenni kezdett: 1580-ra 18%-kal, 1590-re pedig még további 9%-kal lett kevesebb az összeírtak száma. Az első összeírás eredményéhez viszonyítva azonban még mindig 36%-kal volt több a népesség száma. Foglalkozásra utaló adatok: 1559-ben 1 juhos gazda (200 db juh), 1562-ben 2 juhos gazda (150 és 125 db), 1590-ben 2 szolga. Gazdaságtörténeti adatok búzatized kevert tized musttized méhkasok száma sertések száma báránytized kincstári rét jöve­delem tűzifa- és szénaadó szalma ára lencse- és babtized lenmagtized káposztatized menyasszonyadó és hordóadó bírságpénz 1546-ban 10 kile 20 kile 45 pint 10 darab 5 darab 1562-ben 58 kile 60 kile 100 pint 35 darab 25 darab 37 darab 100 akcse — 20 akcse 60 akcse 5 akcse 35 akcse 1580-ban együtt: 200 kile 105 pint 125 darab 125 darab 600 akcse 50 akcse 130 akcse 50 akcse 1590-ben 140 kile 10 kile 100 pint 105 darab 10 darab 1000 akcse 20 akcse 50 akcse 50 akcse 30 akcse 30 akcse 235

Next

/
Oldalképek
Tartalom