Vígh Károly: Vörös Pest vármegye - Pest Megye Múltjából 4. (Budapest, 1979)

Bevezetés

Munkánk a „vörös Pest vármegyének" az országos történelemben betöltött szerepéről, harcairól, jelentőségéről szól. A mű megírásánál - akárcsak a húsz évvel ezelőtt megjelent első kiadás* alkalmával - elsősorban a jelenlegi Pest me­gyét vettük alapul, és csak olyan esetben történik hivatkozás volt Dél-Pest megyei (jelenleg Bács-Kiskun megye) és a főváros környéki (Nagy-Budapest) területekre, amikor az ott lejátszódó események a megye egyéb részeire is kihatot­tak. Ez a könyv bővített és javított kiadása a húsz év előttinek. Munkánk meg­írásánál figyelembe vettük a közben megjelent e témával foglalkozó műveket, tanulmányokat, gépiratban levő dolgozatokat, krónikákat, visszaemlékezéseket. A Pest megyei munkák közül - úgy véljük - különösen az Iratok Pest megye törté­netébe^ c. dokumentumkiadvány, Asztalos István, Krizsán László, Pataki Ferenc, Romsics Ignác és Sin Edit tanulmányai emelkednek ki és egész történeti irodal­munk gazdagodását jelentik. A téma feldolgozásának monografikus igénye mellett nem törekedhettünk teljességre, mert feladatunk a húsz év előtti mű javított, bővített kiadásának elkészítése volt. Ennek ellenére azt szeretnénk remélni, hogy ez a kiadvány tisztes helyet foglalhat el a Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulója alkalmával megjelent helytörténeti művek között. Vtgh Károly * Vörös Pest megye, Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1959, 148.1. A tanulmánykötet elkészí­tésére alakult munkaközösség tagjai: Babirák Ilona, dr. Belitzky János, Blaskovits János, Horváth Levente, Király József, Nagy Dezső, Sasi György, Tihanyi Ernő, Török Lászlóné. A munkaközösség vezetője dr. Vigh Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom