Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1559. évi összeírása - Pest Megye Múltjából 3. (Budapest, 1977)

Bevezetés

betűje közül, a mély hangú k betűvel írták azt, hogy Tokos, az nem olvasható el Tökös névnek. Néha viszont éppen egy mélyhangú k betű miatt kellett Sárkazi-t olvasnunk Sárközi, vagy Ukrós-t ökrös helyett.

56 Az arab írás ilyenféle sajátosságai miatt közlésünk során a valószínű, de nem teljes bizonyossággal olvasható nevek után csillagot, az egészen bizonytalanul olvasható nevek után kérdőjelet, az olvashatatlannak vélt nevek helyére három pontot és az összeíró által tévedésből elhagyott szavak (pl. nős, nőtlen) vagy be nem írt számok helyére három vonalkát tettünk. A hangjelölések említett helyenkénti pontatlansága miatt azonban elenyészően csekély a bizonytalanul olvasható vezetéknevek száma. A leggyakrabban előforduló vezetéknevek, a keresztnév eredetűek, a származáshelyre, az entikumra, a foglalkozásra, a testi és szellemi tulajdonságra utaló nevek elolvasása során ugyanis ritkán támad kétség vagy bizonytalanság. Mindezek figyelembevétele mellett az 1559- évi összeírás a demográfia, a belső migráció, a településtörténet, a helytörténet, a történeti földrajz vagy akár a névtudomány körébe tartozó feldolgozásoknak egyaránt új ismereteket nyújtó forrásanyaga lesz. A demográfiai vizsgálatok során könnyen megállapítható belőle, hogy a budai szandzsák (mely nagyobb kiterjedésű volt, mint az egykori Pest, Pilis, Solt és Kiskun vármegye) lakossága 1546-ban szinte teljesen magyar etnikumú volt.

57 Buda német ajkú polgárai a törökök megjelenésekor mindjárt elmenekültek és a későbbi, viszonylag nyugalmasabb években sem tértek vissza. Meg kell említenünk azonban Ráckevét — melyet a törökök csak Kuvin városnak neveztek —, mert itt szerb etnikumú lakosság is élt. Az 1546. évi összeírás az első, mely lehetőséget nyújt megközelítően pontos számbavételükre. Kuvinban a török összeíró a nevek nyilvántartásba vétele során a magyar etnikumú lakosoknál először a vezetéknevet, a szerb etnikumú lakosoknál pedig mindig előbb a keresztnevet írta le. Ettől akkor sem igen tért el, ha a keresztnév magyar volt, például György Jaksik, Pál Huntvik. Kivételt csak akkor tett, ha a szerb lakosok foglalkozás vagy származási hely alapján magyar ragadványnevet kaptak. Ilyenek voltak: Szabó Isztepán, Szabó Jovan, Sóvágó Pejo, Temesvári Ilija, Pincés Demján, Rác János. Ez azért szokatlan, mert a foglalkozás megjelölését általában vezetéknév nélkül, a keresztnév után tüntették fel, pl. Jovan diák, Nikola kalugyer (az összeíró hasonló esetekben más településeknél is használt magyar szavakat, pl. bíró, kenéz, kalugyer, kovács, szolga, pap, diák, apátúr, nemes, vagy földrajzi megjelölésre város, ucca, tó). Magyar névhasználatra utal még pl. Cserna Iván neve, aki azonban éppen úgy szerb etnikumú volt, mint Pavel Csaplár. A szokásos szláv névhasználattól eltérők figyelembevételével már könnyen összeszámolható, hogy velük együtt 1546-ban 122 szerb etnikumú családfő élt Kuvin városban, ahol akkor összesen 533 családot vettek nyilvántartásba. A város etnikum szerinti megoszlása tehát az első összeírás alapján: 23% szerb és 77% magyar volt. Az 1559. évi összeírás pedig további adatokat szolgáltat Kuvin város településtörténetének kutatásához. Az eltelt 13 év alatt ugyanis a 122 szerb családfő közül 53 meghalt, 56 Az arab írás egyéb sajátosságainak részletkérdéseire, pl. a zárt e hang jelölésére vonatkozóan ld. Káldy-Nagy Gy., Baranya megye, 8—10,, és J. Németh, Zu den F — Lauten im Türkischen, ín: Studia Orientalia XXVIII. (1964.), 3—19. 57 Az összeírás az itt élt törökökről nem ad szamot, róluk elsősorban a zsoldjegyzékek, a tímár defterek és egyéb pénzügyi elszámolások tartalmaznak adatokat, erre vonatkozóan ld. KáldyNagy Gy., Harács-szedők és ráják, Bp., 1970., 112. és 136—141. — Magyarországra egyébként sem Szulejmán szultán, sem utódai nem telepítettek be céltudatosan nagyobb tömegben török családokat, miként a Balkán-félszigetre. ló