Iratok Pest megye történetéhez 1918–1919 - Pest Megye Múltjából 2. (Budapest, 1969)

OKMÁNYOK - III. A Tanácsköztársaság Pest megyei történetéből - 259. 1919. június 19. Az egyesített elemi iskolák vezetésének kérdése.

259. 1919. június 19. A^ egyesített elemi iskolák vezetésének kérdése. A Tanítók Szakszervezete Nagykőrösi Csoportjának javaslata alapján a Városi Di­rektórium művelődési osztálya az összes egyesített nagykőrösi elemi iskolák élére vezető­tanítót nevez ki. Kivonat a Magyarországi Tanítók Szakszervezete Nagykőrösi Csoportja f. hó 10-én tartott közgyűlésének jegyzőkönyvéből: 4. szám. Tárgyaltatott 10. számú K. N. rendelet alapján egyesített elemi népiskolák vezetésének kérdése. A szakszervezet tekintettel arra, hogy az elemi iskolákkal kapcsolatos nehéz és fontos kérdések intézése feltétlenül indokolja, sőt szükségessé teszi az egységes vezetést, javasolja a közművelődési osztálynak, hogy addig az ideig, míg a közoktatásügy országos szervezése megjelenik, az elemi iskolák részére egy vezető állíttassák; a rendelet megjelenése után pedig annyi, amennyi szükséges. A most szervezendő vezető állásra Hankovszky Károly elvtársat hozza javaslatba. Kelt, mint fent. Váezy Ferencz [s. k.] elnök Nagykőrös Városi tanácsa Művelődési osztálya. 6099 ki. 1919 Határozat. Magyar orsz. tanítók szakszervezete nagykőrösi csoportjának ezen javaslata alapján a művelődési Osztály is, - miután már a ref. rom. el. kath. izr., és községi összes elemi népiskolák átvétettek és egyesíttettek s mindezek egységes vezetést igényelnek, addig is míg a közoktatási ügy országos szervezése megtörténik, az összes állami kezelésbe átvett elemi népiskolák ideiglenes vezetőtanítói állással Hankovszky Károly tanítót bízza meg, s erről jelen határozattal tudomás vétel végett Pest vármegye művelődési osztályát értesíti. Nagykőrösön, 1919. június hó 19-én. Olvashatatlan aláírás [s. k.] Olvashatatlan aláírás [s. k.] előadó elnök PmL A Nagykőrösi Városi Dir. ír. III. 1919-401. (1919-6099). Kiadványmásolat, határozat. 341

Next

/
Oldalképek
Tartalom