Iratok Pest megye történetéhez 1918–1919 - Pest Megye Múltjából 2. (Budapest, 1969)

OKMÁNYOK - II. Az őszirózsás forradalom Pest megyében - 81. 1919. január 13. Agorasztó Tivadar alispán vezetésével a megyei reakció ellentámadásba lendül.

Földes István dr. a felszólalásra megállapítja, hogy a közigazgatási szervek mű­ködéseinek helyszíni vizsgálata alkalmával több ízben meggyőződést szerzett arról, hogy azok egy része hivatásának magaslatán nem állott, sok mulasztást, sőt helyenként visszaélést is követett el és ennek következtében a közigazgatási szer­vek ellen több helyen megnyilvánult ellenszenvet és erőszakoskodást nem ugyan menthetőnek, de emberileg érthetőnek látja. Dessewffj Emil gróf a közigazgatási tisztviselőket Földes István dr. felszólalá­sában megnyilvánuló támadás ellen megvédi. A közbiztonság helyreállítása czél­jából szükségesnek tartja a csendőrség haladéktalan átszervezését. Felhívja végül a közgyűlés figyelmét a tervbe vett gabona rekvirálás nehézsé­geire, amelyek a vármegye közönségének ellátását veszélyeztetik. Váradj Sándor szintén védelmébe veszi a tisztikart, rámutatva azokra a nehéz és kényes feladatokra, amelyeket a háború tartama alatt a községi jegyzőknek el kellett látni. Kovácsj Kálmán védelmébe veszi a közigazgatási tisztviselőket, megállapítja, hogy a szigorú háborús rendeletekkel agyon sanyargatott közönség gyűlölete méltatlanul irányul a rendelet közvetlen végrehajtói ellen. Ezen gyűlölet bekövetkezése előre látható volt, miért is a kormányoknak gondoskodni kellett volna arról, hogy a hadiállapottal összefüggő rendelkezések külön ideiglenes szervekkel hajtassanak végre. Földes István dr. kijelenti, hogy felszólalásával nem akarta a közigazgatási tisztviselők háborús munkásságának értékét kisebbíteni. Elismeri, hogy a tiszt­viselők legnagyobb része anyagi gondokkal küzdve önfeláldozóan teljesítette köte­lességét, de szükségesnek tartotta önzetlenül vállalt működésének eredményét okulás czéljából a törvényhatósággal közölni. Förster Aurél dr. & tisztviselőket működésükért a törvényhatóság elismeréséről és hálájáról biztosítja. Gajáry Gé%a a rend és közbiztonság helyreállítása végett szükségesnek tartja a rendes fegyelmezett hadsereg megszervezését és a statárium elrendelését. Agoras^tó Tivadar alispán köszönettel viseltetik Földes István dr. iránt, mert felszólalásával alkalmat adott arra, hogy a törvényhatósági bizottság egyhangúlag bizalmát nyilvánította a vármegyei tisztikar és a községi jegyzők iránt. Reámutat azokra a körülményekre, amelyek mellett a közigazgatásnak nehéz feladata a há­ború alatt ellátandó volt. Dessewífy Emil grófnak felvilágosítást ad, hogy miként tervezi a csendőrségnek átszervezését. Hozzájárul Gajáry Géza indítványához azzal a módosítással, hogy a statárium elrendelése mellőztessék. 121

Next

/
Oldalképek
Tartalom