Iratok Pest megye történetéhez 1918–1919 - Pest Megye Múltjából 2. (Budapest, 1969)

OKMÁNYOK - II. Az őszirózsás forradalom Pest megyében - 81. 1919. január 13. Agorasztó Tivadar alispán vezetésével a megyei reakció ellentámadásba lendül.

támogassa a hatóságokat és hasson oda, hogy minden nélkülözhető gabonát szol­gáltasson be mindenki a hatóságukhoz. A nemzetiségi megszállások elvonták előlünk a burgonya fölöslegeket is, úgy, hogy e részben szintén a legnagyobb fokú takarékosságra kell intenem a vár­megye közönségét. A minister úr a hüvelyesekre és tengerire elrendelt zárt feloldotta, várme­gyénkre kivetett kontingenseket törölte és ezen terményekre nézve a forgalmat szabaddá tette azzal, hogy amennyiben a megyei közönség ellátásához szükséges, az egyeseknél mutatkozó fölöslegeket vegyem e czélra igénybe. Felkérem azért itt is a vármegye közönségét, hogy akinek számba vehető hüvelyes és tengeri fölöslege van jelentse be azt községe elöljáróságához és ajánlja fel a megállapított árakért a vármegye ellátatlanjainak szükségletére. A forradalom czéljait és a Köztársaság fogalmát az erre elő nem készített tömegek, sokszor lelkiismeretlen izgatók munkája folytán félreértették és úgy magánosoknál, mint hatóságoknál tárolt élelmiszereket erőszakkal elvitték, elra­bolták. Ez által sok háztartás ellátása nehezült meg, viszont sokan kétszeres ellátáshoz j utottak. Akinek módja van rá, világosítsa fel a tömegeket, hogy az ilyen el­járás nemcsak törvénybe ütközik, de lehetetlenné teszi a meglevő készletek igazságos szétosztását és azt, hogy ezekkel a készletekkel az aratásig mindenkit elláthassunk. Ahol tehát lehet, az ellátatlanokul jelentkező leszerelő katonák értelmesebbjeit kérjék fel arra, hogy a jogtalanul elvitt készletek maradványait szedjék össze a hatóság részére. A zsírellátás a délvidék megszállása folytán nagyon nehézzé vált. A legna­gyobbfokú takarékosság szükséges. A gazdák, uradalmak aratási zsiradék szükség­letüket maguk biztosítsák, mert előrelátható, hogy a kormány az idén nem tud e czélra szalonnát kiutalni. A háború befejeztével nagyobb mennyiségű bőr és ruha anyag szabadult fel s eljártam illetékes helyeken, hogy ezt a közönség részére hozzáférhetővé tegyük. Sikerült kieszközölnöm, hogy nagyobb mennyiségű könnyebb és nehezebb katonai bakancsot kapjak ezekből a készletekből a vármegyei közönség részére. A bakancsok nagy részét már el is vitték az egyes járások és városok. Ami még itt van, annak elszállítása a közeli napokban fejeződik be. A leszerelt czipész iparo­sok szükségletére való tekintettel sikerült a múlthoz képest a bőr járandóságot is felemeltetnem. Ezen intézkedés folytán megnyugvással jelenthetem, hogy vár­megyém közönségének lábbeli szükségletét úgy biztosítottam, hogy a téli időre nagyobb bajoktól nem kell tartani. A leszerelő katonák egy része rászorul arra, hogy ruhát adjon neki az ország. Ezért kincstári készletek hiányában a kormány 210/L. H. M. 1918. szám alatt elrendelte a polgári lakosság alsó és felső ruhaneműinek és lábbelijének bizonyos mértékben való igénybevételét. A belügyminister úr engem is utasított, hogy ezt a ruházati czikk rekvirálást foganatosíttassam és az ekként beszedendő ruházati 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom