Iratok Pest megye történetéhez 1918–1919 - Pest Megye Múltjából 2. (Budapest, 1969)
OKMÁNYOK - II. Az őszirózsás forradalom Pest megyében - 81. 1919. január 13. Agorasztó Tivadar alispán vezetésével a megyei reakció ellentámadásba lendül.
czára, hogy az újjászervezés folyamán azokból a megbízhatatlan elem kizáratott, mai napon sem állanak oly színvonalon, amilyent az újjonnan alakult népköztársaság dolgozó szellemi és testi munkások milliói méltán elvárhatnának, szükségét éreztem annak, hogy a belügyminiszter úrhoz oly javaslatot tegyek, hogy az egész vármegye területén a csendőrségek egyidejű megszüntetésével államrendőrség szerveztessék, melynek tagjai első sorban a volt csendőrök és határrendőrök sorából vétessenek. 2. A leszereléssel kapcsolatosan a munkaközvetítés tárgyában a szükséges intézkedéseket elrendeltem, sajnos azonban eredmény nincs, mert daczára a rengeteg munkaalkalomnak, a munkások a legnagyobb munkabérek mellett sem nagyon hajlandók dolgozni. A vármegyei mezőgazdasági munkabizottság működésére jelentésemet szintén itt teszem meg. Az őszi mezőgazdasági munka elvégzéséhez október hóban rendelkezésre állott a kivezényelt és még haza nem szállított hadifoglyok közül mintegy 15000 hadifogoly munkás, továbbá az aratáskor itt dolgozott katonai menetszázadokból még itt maradt nyolcz század, mintegy 800 katona munkás. Ezen munkaerő az őszi betakarítási és vetési munkák elvégzéséhez elegendő is lett volna. Sajnos azonban, hogy az október hó 31-ével kiütött forradalom ezen munkaerő elvesztésére vezetett. A katonai munkaosztagok felbomlottak, a hadifogoly munkások túlnyomó része is elhagyta munkahelyét november hó első napjaiban, úgy, hogy a mezőgazdaság a legkritikusabb helyzetbe került. A burgonya, répa a földben maradt, a tengeri töretlen volt. A nagyobb uradalmakban a szőlő leszüretelve nem volt. Annál súlyosabb volt a helyzet, hogy a kivezényelt munkaerőn felül még a helybeli munkaerő is elveszett, mert a nagy politikai átalakulás izgalmaiban a földművelő munkásság is abbahagyta a munkát. Közmunkaerő hiányában a hatóság működése csak arra szorítkozhatott, hogy a földmíves munkásság s a hazatért katonák álljanak munkába. A földben maradt terményeket általában a helybeli munkásság az első izgalmak lecsillapodtával szokatlanul nagy rész jutalék ellenében 1/2,1/3,1/4 rész munkabér fejében betakarította, de sok helyen minden ellenszolgáltatás nélkül kiszedte és elhordta a lakosság a földben rekedt terményt. Deczember hó első felében eszközölt összeírás szerint mintegy 2000 hold területen nem volt a termés betakarítva. A betakarítási munkálatokra katonai munkaerőt kértem a hadügyminiszter úrtól, aki ily osztagok felállítása iránt intézkedett is, de ily erőt tényleg nem utalt ki. Az elmúlt év végén beállott enyhébb időjárás folyamán a földben levő termények 2/3 része a helybeli munkásság által kiszedettek, illetve ez a munka folyik. Több gazdaságban a nedves időjárás akadályozza a munkát. A még hiányzó munkaerő biztosítása iránt a szellemi munkások szervezett csoportjával léptem érintkezésbe. Itt 150 főnyi munkás áll rendelkezésre, kiknek 116