Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)
3. Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés
lalt el, ami bizonyos fokig indokolttá tehette, hogy északi hegyes-dombos vidékeinek szűk határú falvaiban a teleknagyság a dunántúli-felvidéki szomszédokéval tartson lépést; déli, nagyobb része azonban a maga messzenyúló, itt-ott futóhomokkal ellepett határaival, csak súlyos erőszaktétel árán volt ebbe a szűkre szabott egyenruhába szorítható. A kiáltó ellentét (dél és délkelet felé a constitutivum egészét tekintve átlag 57—59%-os többlet), mely az alföldi megyék irányában megmutatkozott, világos tanújele volt a terhes következményeknek, melyek részben azért szakadtak Pest megye parasztnépére, mert az úrbérrendezésnek viszonylag korai szakaszába esett bele, részben, mert a bécsi udvar, a helyzetet kellően nem ismerve, ilyen nagy szélsőségeket mutató vármegye területén is merev és szűk távolságú fokozatokhoz tartotta magát. A jobbágyföldek határának megvonása közben mind a megye, mind a kormányhatóságok és az udvar részéről semmivé foszlott, amit az úrbér szabályozására kiadott utasítások alapvető normaként szögeztek le: hogy a telki állományba annyi föld tartozzék, amennyit a jó lelkiismeret szükségesnek ítél ahhoz, hogy abból a jobbágy minden körülmények között eltarthassa magát s házanépét és hordozhassa földesúri meg közterheit 77 — ehelyett reális megalapozás nélkül szűkölködő, merev és mechanikus számszerűség érvényesült. De nemcsak az osztályozás és a telki állomány kérdésében tanúsított magatartás engedett bepillantást a megyének a készség s a jobbágyokról való gondoskodás sűrű hangoztatása mögött meghúzódó valódi szándékaiba; nem kevésbé jellemző az új urbárium, a jobbágy terhek megállapítása kérdésében napvilágra jött álláspontja sem. Láttuk, esztendeje sem múlt még, hogy azt hangoztatta: a jobbágynép sokkal enyhébb bánásmódban részesül a vármegyében, mint ahogy azt a nyomtatott Urbárium előírja; erre támaszkodva engedte meg a királynő, hogy maga dolgozhassa ki a külön urbáriumot. S íme, néhány hónap múlván kiviláglott — maguk a megye rendéi vallják be —, hogy tulajdonképp maradtak az Urbárium szövegénél, melyet előbb annyival terhesebbnek minősítettek; s nem átallják megnyugtatásképp hozzátenni, hogy nem is súlyosbítottak rajta, midőn a helyi gazdasági kívánalmakhoz alkalmazták. Vajon komolyan hihették-e a birtokos urak, hogy ilyen átlátszó módon megtéveszthetik a felsőbb hatóságokat ? Vagy pedig eleinte valóban a tényleges viszonyokhoz közelebb álló s a parasztnépre kedvezőbb szabályozásra gondoltak, csak az Urbárium tüzetesebb tanulmányozása közben nőtt meg az étvágyuk? Kissé túlzásba estek azonban, mikor úgy akartak szert tenni az általános szabályozás lényegben való elfogadásával járó előnyökre, hogy azért az eddigi külön haszon is megmaradjon. Az Urbáriumban rendszeresített egyedüli pénz járadéknak aranyforintban való követelése ugyanis az országos színvonalnak 300%-os megemelését jelentette! így festett az enyhébb urbárium-szöveg a valóságban — csak a megye saját bevallása szerint; ám ez még nem is árult el mindent a rejtett szándékokból. A helytartótanács úrbéri bizottsága azonban nem sajnálta a fáradságot, hogy pontról pontra egybevesse a két urbárium-szöveget egymással, s eközben még rábukkant egy s más elbujtatott dologra. így: míg az Urbárium a rét nagyságát ,,kaszáló "-ban (embervágóban) határozta meg, a megye a jobbágyra nézve hátrányokat rejtő ,,közönséges szekér" megjelölést alkalmazta. Kimaradt az a rendelkezés, hogy ha helyben nincs elég erdő, a földesúr más erdeiből engedjen faizást. Jelentős változtatás volt a jobbágyok rovására az is, hogy ha nincs elegendő kimérni való boruk, a kocsmáitatás az uraságot már György 186
