Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

5. Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686–1872

A Pest megyei mezővárosok céhes kézművessége nem volt differenciáltabb, mint az Alföld más vidékeinek céhes ipara. Csupán Kecskeméten találunk pl. órásokat, puskaműveseket, Óbudán sütőket, Budafokon esztergályost és nyereggyártót, Vácott pl. sertésvágó hentest,

50 vagyis olyan mesterségeket, amelyek ritkábban fordulnak elő az alföldi céhekben. 2. A kézművesek a mezővárosi és fahisi társadalomban A Pest megyei mezővárosi és falusi céhek 1848-ig a többi mezővárosi és falusi céhhez hasonlóan első fokon a földesúr és a községi elöljáróság, másodfokon pedig a szolgabírák, illetőleg a megye ellenőrzése alatt állottak. Az elsőfokú ellenőrzési hatóságok jogköre a céhek minden fontosabb tevékenységére kiterjedt, így mindenekelőtt a lakhatási engedélyek (incolatus) kiadására. Azoknak a kézműveseknek, akik nem illetőségi helyükön kívánták magukat a céhbe felvétetni, a céh hozzájárulásán kívül mindenekelőtt a lakhatási engedélyt kellett elnyerniök a földesúrtól, illetve a község elöljáróságától. Az incolatus adományozása miatt nemegyszer vita támadt a mezővárosi tanács és a helybeli uradalom között. Veréb Péter órásmestert pl., aki Dömsödről Ráckevére akart átköltözni, a városi magisztrátus nem akarta befogadni. Mivel azonban a kérelmező addig fogadkozott, hogy „még tsak egy koldusba sem akad", az uradalmi prefektus „kívánságára" a város is felvette a lakosok sorába.

51 A földesurak persze legtöbb esetben szívesen látták a mesterek, s főként az olyan iparűzők beköltözését, akikre különösen szükség volt az illető helységben, így a földesurak — s a vármegyék —- általában nem a mesterek letelepedése, hanem inkább elköltözése ellen emeltek kifogást. Az olyan kézműveseket viszont nem szívesen fogadták be, akik az uradalom engedélye nélkül, vagy adósságaik hátrahagyásával hagyták el korábbi lakóhelyüket _ Pest megye ós az óbudai uradalom pl. 1840-ben nem támogatta egy asztalosnak letelepedési, kérelmét, aki előbbi lakóhelyéről, Diósdról „minden engedelem nélkül" és tartozásainak hátrahagyásával költözött Óbudára.

52 Nem járult hozzá Pest megye egy olyan kalaposmester Óbudán való letelepedéséhez sem, akit adósságai miatt korábban úriszék elé idéztek, s aki szintén a helybeli uradalom hozzájárulása nélkül távozott el.

53 Különösen az iparűzőkben oly szegény Jászkun kerület igyekezett előmozdítani az iparosok letelepedését, csupán azt követelte meg, hogy akiket „lakóul ezután bé vesznek a közönségek, töllők vegyenek reversalist, hogy mesterségeket állandóan űzni tartozni kötelesek lesznek".

54 Az incolatus megszerzésének kérdését vizsgálva a továbbiakban két településnek, mégpedig Kiskunlacházának, mely 1839-ben mezővárosi rangra emelkedett,

53 s a Dunának túlsó partján fekvő Ráckeve mezővárosnak példájával kívánunk részletesebben foglalkozni. Bár a többi jászkun településhez hasonlóan a kiskunlacházi elöljáróság is szívesen látta a kézművesek beköltözését, mégis szigorú feltételekhez kötötte a „kun polgári jog" adományozását.

56 így pl. egy komáromi származású asztaloslegényt, aki pedig a templomi padok elkészítésével már bebizonyította mesterségbeli tudását, 1829-ben a lacházai tanács további várakozásra utasított, mivel ,, . . . erkölcsi magaviseletéről . . . jelen Tanáts előtt 255