Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

4. Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén

tőleg birtokolt legeitetőhelyre. De megesik az is, hogy maguk a parasztok — például szántóterülettel egyáltalán nem rendelkező zsellérek — között akadnak olyanok, akik nagyobbszerű állattenyésztést kezdenek a községükbeli közlegelőn, társaik rovására aránytalanul megterhelve azt jószágaikkal. S végül számtalan eset van arra, hogy amikor a földesúri legelőfoglalások által sújtott falusiak 1836 után, élve a legelőelkülönzésekről szóló 1836: VI. törvénycikkben biztosított jogukkal, utoljára is maguk kérik földesuraik legelőrészének különválasztását, ezen is rajtavesztenek, mert még akkora legelőt sem kapnak, amekkorával addig bírtak. A legelők összeszűkülése pedig magától értetődően fokozódó igénybevételükre vezet, s a fokozódó igénybevétel szükségszerűen minőségi romlást von maga után: ,,mivel a leg jobb magló-füvek a mindenkor rajta legelő marha által, alig hogy a földből ki-bújnak, azontúl fel-rágattatnak, következendőképpen soha sem magosodhatnak s nem gyarapodhatnak; végre a régi gyökér is ki asz; ellenben pedig a maszlag és más hitván füvek annál is inkább eltenyészednek".

206 És ez természetesen szintén nincs következmények nélkül: „az igen sanyarú élésnek" a negyvenes évek elején már ,,a borjúk 1

j

z s a nagyobb marhák 1

/

7 része esik évenkint áldozatul".

207 Előfordul azután, hogy egyes helyeken a parasztok a legelő megfogyatkozását rétjavítással próbálják ellensúlyozni: a peceliek például, akiknek a megyei törvényszék 1837-ben a legelőelkülönzés alkalmával telkenkint mindössze nyolc holdnyi legelőt ítél oda,

208 négy év múlva tervbe veszik rétjeik csatornázását,

209 —- az ilyesmi azonban kivételes jelenség; általában „csekély gond és szorgalom fordíttatik a rétek javítására" s „vízzel meg járatásokról vagy hasznosabb fű-magokkal lehető bevetésökről épen szó sincs",

210 — ez pedig természetesen éppúgy hozzájárul az állatállomány hanyatlásához, akár a takarmánynövénytermesztés már említett elhanyagolása vagy — az eddig még nem említett tényezők közül —• például a sózás mellőzése (amit az egyedárúságot folytató állam részéről megszabott elviselhetetlenül magas sóárak magyaráznak).

211 S végezetül a parasztok állatállományának e sokféle tényező közrejátszása által felidézett hanyatlása maga is újabb indítóokává lesz önmagának és így Önmagát erősítő folyamatként mind hatványozottabb ütemben halad előre: mivel a parasztgazda egyre kevésbé képes ellátni magát igavonó jószággal, mindinkább rákényszerül arra, hogy járomba fogja teljes fejlettségüket még el nem ért tinóit, sőt borjas vagy vemhes teheneit is, ezzel pedig a jövőre nézve még a pillanatnyilag adottnál is siralmasabb helyzetbe hozza gazdaságát, hiszen „ekép mind a jelen, mind a következhető jót egyszerre tönkre teszi" (amit persze maga is tud, de hiába: másként ennek ellenére sem cselekedhetvén).

212 A töredéktelkes jobbágyok kezdődő pauperizálódása Ugyanaz a jelenség tapasztalható tehát itt is, amellyel már előbb is találkoztunk, amikor arra figyeltünk fel, mint igyekszik a paraszt birtokterületének szűkülését és birtoka hozamának ebből következő csökkenését vetésterületének növelésével ellensúlyozni s mint járul hozzá ezzel maga is maradék birtokterületének idő előtti kimerüléséhez és a viszonylagos terméshozamok további csökkenéséhez. S ezekután — bármennyire vázlatos volt is 229