Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

3. Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

Ismét más a helyzete Kecskemétnek s Nagykőrösnek. Zálogösszeget letéve, földesuraik egy részétől megváltották magukat, s ezek földesúri jogaival élnek; a többinek pedig minden jogukért s beneficiumért régtől fogva szerződés szerinti árendát fizetnek. Ennek révén a földesúri haszonvételeket a község számára kezelik, a határt pedig felosztották maguk közt, s mivel abból a lakosság hatodrésze sem élne meg s fizethetné adóját, hozzá néhány pusztát 2aggban szereztek, másokat bérbe vettek. Hogyan lehessen hát azt követelni tőlük, hogy telki állományokat állapítsanak meg, s lakóik robotoló állapotra jussanak ? A nép s a földesúri jogok megzavarása nélkül ez bizonyára nem mehetne végbe. Sőt így e városok, a megye forgalmi gócpontjai romlásnak indulnának, hisz ez a földesurakat jogaik megzavarásától való féltükben arra indítaná, hogy birtokrészüket a zálogból kiváltsák; ezzel e városok rosszabb helyzetbe jutnának, sőt, robothoz nem szokott szabadon költöző népük elszéledvén, elnéptelenednének. Már pedig a megyének nyomós érdeke, hogy épségben maradjanak, hisz Kecskemét 12 474, Kőrös 5784 forintot fizet évente a hadi s a házi pénztárba. Nagy részt vállaltak a katonaság tartásából s mozgásának biztosításából is, így hát az állam s a király szolgálatának érdeke is ellene szól helyzetük felforgatásának. Más helységek, mint: Dömsöd, Pereg, Dunavecse, Szalkszentmárton, Solt, Egyháza, Pataj, Kiskőrös, Akasztó, Kóka, Kalocsa, Harta stb. a földesurakkal kötött szerződések értelmében régtől fogva census fejében bírják földjüket s a földesúri haszonhajtó jogokat; úrdolgát nem teljesítenek, s urasági majorság hiányában tetszésük szerint élik egész határukat. Regulációra nem szorulnak, hiszen maguk szabályozzák magukat megmaradásuk érdekében; uraságnak s vármegyének itt csak annyi a dolga, hogy a szegényeket tehetősebbek haszonvételben, census- és adófizetésben el ne nyomják. A mérsékelt összegű, megegyezésen alapuló censuson felül földesuraik nem nyomják, nem is nyomhatják őket, különben tüstént a vármegyéhez fordulnának védelemért [! ]. Valamennyien szabad költözésnek örvendnek, s e maguknak tetsző szabadságban gyökerezik megmaradásuk s gyarapodásuk. Az állam érdeke nem jav all ja, hogy e régi, megszokott gyakorlatban megzavartassanak; a nép zabolátlansága s más veszedelmes következmények származnának ebből. Vannak azután községek, kivált a váci püspök uradalmában, ahol ugyancsak hiányzik a földesúri gazdaság, csupán a királyi és földesúri beneficiumokat tartja fenn magának az uraság. Itt a föld népe pusztán censust fizet, s ha a földesúrnak valami fuvarra vagy gyalog munkára van szüksége, készpénzben fizet érte. Ismét más helységek robotolnak; de meg vannak elégedve sorsukkal, és sokkal enyhébb bánásmódban részesülnek, mint ahogy azt az Urbárium előírja. Látszik ez abból is, hogy amikor az Urbárium nyomtatott példányait mindenfelé árusították, s ők vettek belőlük, egyik falu sem jelentkezett, hogy annak megfelelően állapítsák meg robotjuk s más szolgáltatásaik normáját; inkább azt választották, hogy a meglevő állapotban maradjanak, semmint az előírásnak megfelelő bánásmódot. Egy részük kisebb népességű s szűk határral rendelkezik. Ha ezekben szabályszerű úrbéres telkeket formálunk, a határ szűk volta miatt a nép harmadrészének semmiképp sem jut megfelelő szántóföld. Most a földesuraktól átengedett beneficiumokból meg bérelt királyi haszonvételekből és pusztákból élnek, azért maradnak meg helyükön. De ha végrehajtják náluk az úrbérrendezést, földjük elég nem lévén s a beneficiumoktól elesvén, mivel igen sokan szabadon költözhetnek közülük, ott 172