Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

3. Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

csókkal az ő javát akarják előmozdítani; ez még idegenszerűen, sőt szinte önmagában ellenmondónak hangzik fülének.

2 Ami azonban ezúttal jutott a falu népének tudomására, lényegében különbözött mindattól, amit korábban mint felsőbb rendelkezést értésére adtak. Eddig azt próbálták elméjébe vésni: mivel tartozik, s mi tilos számára (igaz, az utóbbi időben már olyasfélét is tettek közhírré, hogy mit hajtson végre a saját érdekében); bajairól csak háború vagy elemi csapás esetén vettek tudomást, kérdést pedig akkor tettek fel neki, ha vizsgálatot tartottak, vagy ha adótárgyait akarták kitudni. Most azonban arról volt szó, hogy mindettől függetlenül maga ecsetelje helyzetét, s mintegy rávalljon földesurára: milyen követelésekkel terheli őt ? Ez az újszerű kérdésfeltevés alkalmas lehetett arra, hogy a paraszti közömbösség jégkérgét feloldva, a legkülönfélébb váradalmaknak nyisson utat. Pest megye mint általában a török alól szabadult országrész esetében a kérdésnek sajátos színezetet adott, hogy a falu népének az öregek szájról szájra adott elbeszélései nyomán volt valamelyes képe a régi, szabadabb világról. Igaz, a török uralommal sok baj, teher és bizonytalanság járt együtt; de földesurasággal a parasztembernek nem sokat kellett gondolnia, ha egyáltalán tudott ilyet maga fölött. Aztán eljött a felszabadító háború, amikor minden mozgásba jött, a falvak egy része elfutott, az urak irányában még a korábbi gyér kapcsolatok is meglazultak, vagy megszakadtak.

3 A XVII. század utolsó esztendeiben így mutatták a paraszti cselekvés önállóságának jellemző példáját Ácsa Bosnyák-részre való jobbágyai. Mikor tudomást szereztek addigi földesuruk: Bosnyák Judit haláláról, több éven át semmit sem adóztak utódainak — amint Dúl Mihály, Koháry Istvánnak tiszttartója rosszalóan rótta fel: nem egy idegennek is csodálkozására.

4 De ha meg is lepődött effélén az uralkodó osztály, mely — ha nem is bátorkodott még a török veszélytől csak alig menekedett országrészre költözni

5 — mindenesetre megkívánta, hogy jobbágyai rendszeresen meghozzák adójukat: tenni még nem igen tudott ennek kimaradása ellen. S még kevésbé volt módjában ráncba szedni távoli alattvalóit a Rákóczi-szabadságharc idején, midőn a minden földesúri köteléktől mentes szabad életnek még tágabb lehetőségei nyíltak a nép kuruc hadakhoz csatlakozó fiai előtt (tudjuk, a mezei hadak zömét a tiszántúli és Duna—Tisza közi parasztság alkotta), sőt az első időbeli a hajdúszabadság elnyerése is közelinek látszott. A szatmári békével azután, s kivált annak fejében, hogy a pragmatica sanctióban a magyar uralkodó osztály Ausztria szekeréhez láncolta az ország sorsát, Bécs támogatásával a volt hódoltsági részeken is megindult a feudális felsőség helyreállítása. Persze csak apránkint kerülhetett sor a földesúri hatalom megerősítésére: a neoacquistica commissio birtokbizonytalanságot szülő tevékenysége, az uraságnak s embereinek csak fokozatosan végbemenő berendezkedése a pusztulásból lassanként újjáéledő vidéken, a kötetlenebb élethez szokott alföldi parasztság vándormozgalmai: mind fékező hatással voltak az úri felsőség és kizsákmányolás kiépítésére. Az első időben a földesúrnak még csínján kellett bánnia birtoka népével: az ország más részein mindennapos, de itt a múlthoz képest szokatlan megterhelés könnyen elszéledésre indíthatta jobbágyait, megbonthatta apránkint igazodni kezdő soraikat. Erre az időszakra a töröktől visszahódított vidéken nemcsak a parasztság viszonylag csekélyebb megterhelése jellemző: megfigyelhető az is, hogy a földesurak gyakran olyan szolgáltatásokat rónak jobbágyaikra, melyeket a községnek közös, egyetem156