Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)
2. Petróci Sándor: Pest megye újjátelepülése 1711–1760
Először kerti vetemény a dohány is. Dátum szerint 1718-ban olvasunk róla először: Galambos János és Jósvai Mátyás Ceglédre telepedett mechanikusok — csekély keresetük pótlására — engedélyt kérnek a város elöljáróságától Herba Nicotiniana — közönségesen — vulgo — Dohán — vocitata — ültetésére. Nem kapják meg, mert az elöljáróság az ólak felgyújtásától fél, ha pipáznak köztük. 145 Az 1728. évi dicalis összeírás szerint a pilisi járásban Budajenőn az összeírás rovatai között olvassuk német nyelven: Tabak. A rovatban egyetlen bejegyzés és egyetlen szám van: ,,2". Hogy milyen mérték egységben — fontban-e, csomóban-e — megfejthetetlen. 146 Ugyanebben az esztendőben Isaszegen is termelnek dohányt. 147 A harmincas években Nagykőrösön már nagyobb mennyiségben termelhették, mert a város földesúri járandósága fejében is kellett 1731-ben 20 font dohányt fizetniök. 148 Vizsgálódásunk végén az 1711-től 1760-ig terjedő egy híján ötven esztendő népességtörténetét összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az akkori gazdasági és termelési viszonyokat tekintetbe véve a török alatt nagyrészt elpusztult, a Rákóczi-korban részben szétszélledt Pest megye benépesül. A pusztulás, vándorlás következtében előállott földbőség az első évtizedekben a habáruk alatt elmenekült lakosság nagy részét visszahozza, az ország északibb vidékeiről — elsősorban a közvetlenül szomszédos Nógrád megyéből — vonzza a szabad bevándorlókat és az ottani terhek elől szökött jobbágyokat. A birtokviszonyok rendezése után — főképpen a solti járásban — jelentős külországi, elsősorban német nyelvű bevándorlók szervezett telepítésével is találkozunk. A vizsgált korszak munkaerőhiánya és földbősége következtében Pest megyében a jobbágyság és zsellérség kötöttsége jóval lazább az országosnál mind földesúri szolgáltatásait, mind a , Jobbágy" és „zsellér" egymástól való elválasztottságát illetően. Az ötvenes évektől kezdve pedig a majorsági gazdálkodás kiépülése idején a jobbágyok szolgálatba állása mellett a taxalisták, majd a pásztorok számának gyors növekedését is megállapíthattuk. Részletes adatok hiányában a jobbágy-szolgákról csupán annyit volt módunkban mondani, hogy nemcsak a mezővárosok nagy földterületet és sok állatot tartó gazdag jobbágyai, de a kishatárú északi váci járásbeli apró községek jobbágyai is tartottak szolgákat. Népességtörténeti forrásaink az adózás gyakorlati szempontjai szerint írták össze a megye adóköteles családjait. Egy-egy adózó család lélekszáma a megye különböző vidékein a gazdasági viszonyoktól, az újjátelepülés idejétől függően más és más, azért a felhasznált adóösszeírások alapján a korszak valóban jelenlevő népességét még szolid becsléssel sem lehetett megállapítani. A korszak gazdasági életét a termelő eszközök gyors és nagyarányú fejlődése jellemzi. Az igaerő növekedése után, a művelés alá vont szántóterület, majd az átlagos termés növekedése következett. Az ötvenes évek kezdődő búzakonjunktúrája következtében a legelők feltörése miatt háttérbe szorul a számosállat külterjes tartása. A szőlőterület a talaj béli adottságokon belül lényegesen ott növekszik, ahol a városok közelében az értékesítési lehetőség megvan. A korszak végén pedig a belterjesebb mezőgazdaság, kertészet és gyümölcskultúra kezdeteivel is találkozunk. A népességtörténet és gazdasági élet pozitív eredményei mellett azonban a megye egyes falvaiban elkezdődött jobbágy- és zsellérvándorlások azokra a növekvő társadalmi feszültségekre utalnak, amelyeket az Urbárium lett volna hivatva megoldani. 118
