Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

2. Petróci Sándor: Pest megye újjátelepülése 1711–1760

vették számba őket. Nagyobb falvakban azonban már a ruházati ipar kép­viselői is megtalálhatók már az 1744. évben. 57 Az iparosok mellett most is taxásoknak írták össze a jobbágytelkeken gazdálkodó -— taxális — nemeseket, de a kezdődő majoros gazdálkodás ispán­jait, a földesuraiktól felszabadított jobbágyokat is. E taxálisok száma egyes falvakban nagyobb, mint a jobbágyokként összeírt családoké; Tápióbicskén 33, Tápiószelén meg éppen 77 ilyen taxális család él! A taxálisok kategóriájába szorította a megyei összeírás a bérelt földön gazdálkodókat, sőt az uradal­mi birkákat árendáló számadó juhászokat is. A ráckevei molnársegédek viszont inkább a „contribuensek" között Íratták össze magukat: nem akartak taxális ­nak számítani. 58 A kereskedelmet továbbra is a görögök képviselik, akiket kalmároknak hívnak megkülönböztetvén őket a magyar marhakereskedőktől. Legtöbb­jük másod, sőt harmadmagával fizet taxát. Családi nevük ritkán van: csak „Simon" görög, „Kozma" görög a különböztetésük. Árujuk a fűszer és textí­liák széles skáláját, sőt némi vasárut is képvisel már. Összefoglalva: 1744-ben taxálista mindaz az adózó családfő, akit semmi­képpen sem lehet jobbágynak vagy zsellérnek tekinteni. Számuk a megye négy járásában 1744-re így alakult: a kecskeméti járásban élt 332 a váci járásban élt 327 a pilisi járásban élt 176 a solti járásban élt 96. A számokból is látható, hogy a solti járásban volt a leglassúbb a polgáro­sodás üteme, amit ha gyengén is, de a taxálisok 931-re emelkedő száma mégis csak jelez. Az 1760. évi megyei összeírás 28 475 családot —- jobbágy- és zsellércsalá­dot — talál Pest megyében. 59 Az 1744 óta eltelt 16 esztendő alatt a bevándor­lással és természetese szaporodással együtt 50%-kal emelkedett az összeírt lakosság száma, míg az 1744. év előtti 16 esztendőben a lakosság megkétszere­ződött! A számok mutatják, hogy Pest megye népességi ujjátelepülése lénye­gében már a negyvenes években befejeződött. Az a 2—2 község, amely a négy járásban 1744 és 1760 között létesült valójában nem is új település: legtöbbjük már 1744 előtt is lakott puszta volt, csak a lakosság számának növekedésével lett önálló faluvá. A még meglevő, de már lassúbbodó bevándorlás és a természetes szaporo­dás következtében a falvak átlagos családszáma is tovább növekedik: nem a 20—30, de az 50 családos kis falu is ritkaság már: az egész megyében mind­össze 22 ilyen kis helység van. Az északi két járásban az 50—100 családos falu a legtöbb: 41 — de jelentős már a 100 családon felüli falvak száma is: 39. A két alföldi járásban — ahol a falu határában a szántóterület könnyeb­ben volt növelhető — az átlag falu a 100—200 családos lesz: 1760-ban 32 ilyen község van a kecskeméti és solti járásban, sőt az Alföldre később annyira jel­lemző „nagy falvak" kialakulása is megkezdődik: 14 községben 200—400 az összeírt családok száma Az 1744. évi összeírás óta földesúri kezdeményezésre és megyei számba­vétellel folyó telepítések minden mozzanatát községről-községre most nem ismertethetjük. Néhány község telepítésében azonban tükröződik ennek a század eleji szabad bevándorlástól sokban különböző folyamatnak minden saját­sága. A német telepesek egy része az ötvenes években sem közvetlenül jön 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom