Borosy András - Kiss Anita: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok IV. 1731-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 36. (Budapest, 2004)
Regeszták
tés. Az ülésen Pászthory Imre elnökölt, jelen voltak Sibolthy Sándor és Jeszenszky Mihály esküdtek, valamint a vármegye szolgabírái és esküdtjei. A bíróság elé a következő ügyek kerültek: • Raitpaur Gáspár, Budakeszi (Budakeszy) falu Volt tanítója Budakeszi falutól elmaradt fizetésének kifizetését követeli, valamint elkobzott marhája, szőleje és szántója visszaadását. Ebben barátságos megegyezés jött létre, és a tanítót kielégítették Budakeszi lakói, kifizetve neki 50 rénes forintot és 8 pozsonyi mérő búzát, amit a következő Gyertyaszentelő ünnepén 6 kell kifizetni. • Ugyanezen a napon tárgyalták Karner Krisztián buda-vizivárosi polgár perét, melyet polgártársa Klingelmajer Jakab ellen egy bizonyos malom ügyében indított, mely Óbudán a hévizeknél van, a Szentendrére vezető út mellett. Ügyét szóban sürgette, de állítását nem tudta bizonyítani. A nevezett Klingelmajer Jakab alperes szerint a felperes semmilyen hiteles irattal nem tudja állítását igazolni, és bemutatta néhai Zichy Péter gróffal kötött szerződését, melyben az lemond a nevezett malomról, valamint a nevezett Karner Krisztián által kiállított nyugtát, melyben igazolja, hogy az alperes 25 forint kifizetésével őt kielégítette, és ennek következtében további követelése nincs. A bíróság Klingelmajer bizonyítékait elegendőknek találta és őt felmentette, Karner Krisztiánnak pedig hallgatást parancsolt. • A következő napon Beniczky Tamás úr pert indított Snobl Izsák, a budai zsidók rektora (rectero) ellen, azzal vádolva őt, hogy lopott holmit vásárolt. Az ügy tárgyalását bővebb bizonyítás és szembesítés céljából meg kell ismételni, és addig a nevezett zsidót megbilincselve börtönben kell tartani. • Fenyítő (fiscalis) pert indítanak Seligh és Fasék óbudai zsidók és Singer Mátyás ellen, akik az úriszék börtönéből megszöktek. Ezeket elfogni nem sikerült, ezért kérik, hogy vagyonukat törvényesen kobozzák el a szokott módon (legális proscriptio). • Anczfelder János győri kereskedő teljhatalmú megbízottja, Mitterman Mátyás budai polgár útján Lebl óbudai zsidó és anyja, Lebl Éva ellen egy bizonyos 191 forint 25 dénárnyi tartozás ügyében pert indít, mely összeget már korábban követelte az úriszéken. Az adósok kötelesek kifizetni a 191 forint 25 dénárnyi tőkét, azonkívül 21 forint 5 dénárnyi kamatot s a kiadásokra 10 forintot. • Ugyanazon hónap 16-án tárgyalják a ráckevei rácok kalugyerének perét a budaörsi uradalom ispánja, Bernhardus ellen egy verekedés ügyében, mely ügyben a bíró buzdítására barátságosan kiegyeztek, s a nevezett ispán a békesség érdekében visszaadta a nevezett kalugyer botját, azonkívül az ispán a szokásos engesztelés mellett fizessen a nevezett kalugyernek sebei gyógyke6 február 2.