Borosy András - Kiss Anita - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok III. 1717-1730 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 35. (Budapest, 2003)
Regeszták
4. Tudja-e a tanú, hogy Laszky János örökös jobbágy az porció, amelyet most birtokol Alsózsemberen, Tihanyi Erzsébet lukanényei Luka György uram házastársáé? A kihallgatott tanúk: 1. Kolik János, Schmidegg (Schmidegh) Mátyás özvegyének kb. 70 éves, Alsózsemberen lakó jobbágya vallja: 1. Tudja a tanú, hogy a nevezett Laszky János mindenkor alsózsemberi jobbágy volt, ott is született, és apja is odavaló jobbágy volt és földesurat szolgált. 2. Igenlőleg a pont szerint. 3. Azt is jól tudja, hogy Alsózsemberről a nevezett Laszky János vitt el magával tehénbéli marhát és lovakat is, némely örökségét is eladta. 4. Tudja a tanú, hogy „azon részhez tartozó" jobbágy volt Laszky János, akit most Tihanyi Erzsébet aszszony, Luka György uram házastársa bír. 2. Sajba (Saiba) János, Hellenbach János Gottfried báró ugyanazon faluban lakó, kb. 50 éves jobbágya vallja: 1. Igenlőleg, mint az előző tanú. 2. Mint az előző tanú. 3—4. Ugyancsak. 3. Nemecz (Némecz) Mátyás, az alulírott esküdtnek alsózsemberi, kb. 56 éves jobbágya minden pontra azt vallja, amit az 1. tanú. 4. Gyurcsok György, a nevezett Schmidegg özvegynek alsózsemberi, kb. 35 éves jobbágya azt vallja mindenben, mint az 1. tanú. 5. Kopanicza Mihály, az alulírott esküdtnek ugyanazon faluban lakó, kb. 40 éves jobbágya minden pontra azt vallja, amit az első tanú. (magyar—latin) 1719. No. 6. (!) 248. [Az irat helyén őrjegy: az összeírások közé (Ö. 177) téve.] 1719. No. 7. 249. Keltezés és aláírás nélküli hadiszabályzat (regulamentum). A katonai szabályzatot az elmúlt 1718. évben a dolgok jelenlegi állásához alkalmazták, annak erejét meg kell tartani és egyrészt a csapatokkal, másrészt a körzeti hadi komisszáriusokkal kell közölni, és a karoknak és rendeknek is tudomására kell hozni. 1. A folyó évben számos helyen nagy a szénahiány, és ennek következtében egész télen nem jutott katonáinknak elég széna. Alsó-Ausztriában egy equilis porcióban 4 libra széna volt, azonkívül 6 libra zabszalmát, árpaszalmát vagy csak törekszalmát kevernek a szénához. Ahol a széna teljesen hiányzik, ott meg kell elégedniük a nevezett szalmával. Ahol viszont van elegendő széna, azt szalmával való keverés nélkül kell a szabály szerint kiosztani.