Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok II. 1671-1716 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 34. (Budapest, 2002)

Regeszták

nyos kötelezvényeket adott. Hogy a jövőben őt emiatt ne háborgassák, erről könyörgő könyvecskét (supplex libellus) terjesztett a vármegye elé, melyben kérte, hogy ezen tartozások alól őt mentsék fel és erről adjanak neki óvadé­kot. Ezért mivel a néhai alispán a nevezett összeget nem kapta meg, hanem a ius armorum kifizetésére fordította, azok a kötelezvények, melyeket a hitele­zőknek adtak, Imre János jelenlegi alispán, akkor adószedő számadásaiba be­vétettek egészen addig az ideig, amíg a nevezett úr arról el nem számolt. Mindez nem érinti a nevezett özvegyet, vagy az ő árváit és semmilyen nehéz­ség nincs, mely miatt a kért felmentvényt a vármegye ne tudná megadni. Ezért igazságosnak és méltányosnak tartják, hogy az özvegyet és árváit az említett kötelezvények terhe alól mentesítik, s erről igazolást adnak, (latin) 1708. No. 2. 194. Esterházy Pál nádor Bécsben, 1708. január 26-án kelt levele [II. Rá­kóczi Ferenc] fejedelemhez. Nem kétli, hogy a fejedelemhez is megérkezett a híre annak, hogy az uralkodó az ország megszomorodott állapotát látva azt kívánja, hogy az országot kívánatos csendességbe és nyugodalomba helyez­hesse és az országgyűlést Pozsonyba összehívja. Ezért félretéve az eddig el­követett alkalmatlan állapotokat, mindazokat, akik őfelségének tartozó kész­ségektől eltértek, az országgyűlésre meghívta, és királyi szava alatt, hitlevél mellett bátorságot ígért eljövetelükre, ott tartózkodásukra és visszatérésükre. Ezért Esterházy Pál eljuttatja hozzá a vármegyéknek szóló, az országgyűlésre hívó reverzális leveleket, hogy azokat továbbküldje a célból, hogy az ország­gyűlésen minden vármegye részt vehessen. A reverzálisok eltitkolása vagy a küldöttek eljövetelének meggátolása esetén tart attól, hogy az országgyűlés elmarad, (magyar) 1712. No. 1. 195. Huszár János szolgabíró Szegeden, 1702. (!) július 18-án* kelt jelen­tése Pest-Pilis-Solt, Csongrád és Bács megyében fekvő possessiókról és pré­diumokról. A jelentést Volkra grófnak adta ki. Azon possessiók és prédiumok nevei, melyek részben a kunok, részben különböző földesurak birtokai, de valamennyi PPS vármegyében feküsznek és régóta zavartalanul oda tartoznak és határaik Bács, Csongrád, Solt és Pest vármegye között terülnek el így következnek a Dunától kezdve a Tiszáig: Az irat keltezése jól olvashatóan 1702.

Next

/
Oldalképek
Tartalom