Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok I. 1618-1670 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 33. (Budapest, 2001)
Regeszták
(A szöveg itt megszakad. B. A.) ha a zálogbirtokos a visszafizetni akart zálogösszeget nem fogadja el, s a zálogbirtokot nem adja vissza az első figyelmeztetésre és még három figyelmeztetést bevár, az 1638:29. törvénycikk értelmében sedria elé kell idézni, és ha nem tudja megindokolni, miért nem fogadta el a felajánlott zálogösszeget, azt elveszíti, s a birtokot vissza kell adnia. Az ilyen általános érvényű döntéseket, melyek a bevalló levelekben (litteraefassionales) találhatók, igazságosan és törvényesen be kell tartani. STATÚTUM A SZÖKEVÉNY JOBBÁGYOK VISSZAKÖVETELÉSÉRŐL Hogy a jövőben megszüntessék a jobbágyok visszakövetelésével kapcsolatos ügyeket, melyek hosszú időre el szoktak húzódni, elrendelik, hogy a szolgabíró segítségével a szökevényt a követelő felperes által kitűzött időpontban vissza kell szolgáltatni. Ha ezt nem teszi , s távollétét számtalan bizonyítvánnyal és egyéb mellékletekkel igazolja, a következő kijelölt időpontban csakis eredeti iratokkal folytathat jogvitát, és így kell eleget tennie a szolgabírák követelésének. Hogy harmadik időponttal ne próbálkozzanak, minden esetben fizessenek 1 forintot az 1659:70. törvénycikk értelmében. STATÚTUM A VITÁS HATÁROK BEJÁRÁSÁRÓL Ami a birtokok területét elválasztó határok bejárását illeti, különösen a török hatalomnak alávetett részeken, ahová a szolgabírák hivatalból (nem) mehetnek el, bizonyos esküdteket és más (a hódoltsági területen élő?) nemeseket küldjenek határkiigazítás (céljából). (A szöveg itt megszakad, folytatása nincs. A következő lapon található szöveg nem függ össze az előző lapon található szövegekkel, s a kézírás is egészen más. A lapon egy bizonyos 3. pont alatti szöveg befejező része olvasható első helyen. B. A.) STATÚTUM A TIZEDSZEDÉSRŐL ha valaki ilyen helyetteseket bízott meg, azok felettesei kötelesek választ adni és mindenféle elégtételt szolgáltatni. 4. Bizonyos megfontolások alapján elhatározták, hogy semmilyen földesúr vagy szabad város sem pénzért, sem gabonáért nem adhatja bérbe a tizedet