Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok I. 1618-1670 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 33. (Budapest, 2001)
Regeszták
katolikusok, hogy a nevezett templomot, plébániaházat és iskolát összes jövedelmével adják vissza az apátnak más visszaadandó dolgok helyett, és méltó árat fizessenek értük az evangélikusoknak. Hasonló módon foglalták el a borsmonostori kolostor leányegyházát Felsőlászlón (Felseő László), s a katolikusok ezt is az előző módon óhajtják visszaszerezni. Mosón megyében Lébény mezővárosban Szent Jakab ünnepén (július 25.) egy katolikus ifjú jött be a lutheránus lelkésszel. A lelkész kijelentette, hogy semmilyen sérelem sem érte a nevezett ifjú részéről, ennek ellenére minden igazsággal ellentétes módon, csakis vallásgyülöletből az ifjút meggyilkolták. Ámbár az 1647:6. törvénycikk értelmében Óvár mezővárosban az országos komisszárius a templomot az evangélikusoknak adta, ugyanezen törvénycikkben nem történik említés a nagyobb katolikus templomokban lévő harangokról. Ennek ellenére az evangélikusok egy nagyobb harangot erőszakkal eltulajdonítottak ezek közül. Ezt a katolikus rendek visszakövetelik. A temető a katolikus templom mellett található, az evangélikusok ott kereszteletlen gyermekeket temetnek el, és így rútul megszentségtelenítik. Előfordult, hogy a csontházat, hová a halottak csontjait szokták elhelyezni, iratok elhelyezésére használják. A katolikusok követelik, hogy ezeket távolítsák el a csontházból, és temetés céljából más helyet jelöljenek ki. Az 1647:11. törvénycikk kifejezett megsértésének tartják a katolikusok, hogy Mosón és Halászi (Halas) helységekben az ott székelő lutheránus lelkészek a katolikus temetéseket minden módon igyekeznek megakadályozni, bár ez ellenkezik a nevezett évi 17. törvénycikkel is. Ezért a nevezett lutheránus lelkészeket s a nevezett helységek lakóit a nevezett 14. törvénycikk megsértése miatt el kell ítélni, és az ítéletet végre kell hajtani. Téves tájékoztatás alapján azért, mert Szolnok (Zolnok) faluban egy katolikus embernél többet nem számláltak össze, a katolikusok által épített templomot a rendek felvették a 90 templom közé. Mivel ott jelenleg 350 katolikus él, ezek azt kívánják, hogy számolja össze a katolikusokat egy hitelt érdemlő személy, s ha megállapították az igazságot, a templomot és tartozékait adják vissza a katolikusoknak. Az ország törvényei azt követelik, hogy ilyen és hasonló csalásokat a jövőben ne kövessenek el. Felsőkemién (superior Kemle) a Palatínus Mihály házában lévő halottat Holortig György prédikátor nem engedte meg eltemetni. Ezt többször is megtette a katolikus plébános felháborításával és a harangozás megtiltásával. A Zundorf és Nickelsdorf falvakban lakó szlávok fele katolikus plébánost sürget.