Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)

Regeszták

lászlóról Dány felé visz, azon út mellett is volt régen két másik határhányás, melyeket jóllehet a dányi lakosok elszántottak, a hányások helyét most is megmutathatja. Onnan ismét bizonyos Plebo fájáig voltak régen az igaz ha­tárhányások, de mivel dányi lakosok azt a darab földet egészen felszántották, a határhányások helyeit egyenesen meg nem mutathatja, de alkalmasint reá célozna, minthogy az ő idejében mindaddig valkói lakosok bírták. • Márkó Pál, Horváth István marhapásztora, 32 éves bicskei lakos vallja: 1. Azok a helyek, ahonnét a két nevezett falu lakói egymás állatait elhajtották, mindig Valkó területén voltak, de most már a dányiak szántják az uraság számára. A tanú gyermekségétől fogva 15 évig Valkón. volt pásztor vagy bé­res, s ezt mindig így hallotta. 2. A Kis-forrás-kúttól fogva a Vajas-völgyön ki tud bizonyos határhányásokat. Azon belül, bizonyos szilfán alul is, tudja a ta­nú, hogy egymástól nem messze volt két határhányás, de mivel azon darab földet felszántották a dányi lakosok, a határhányások is elvesztek. Egyenesen ugyan rá nem tudna menni, de alkalmasint meg tudná mutatni, mely tájon voltak. Onnan a Plebo fájáig a Mester erdején felül egészen a Váci útig, mely a Szentkirály pusztát hasítja a valkaitól, alkalmasint a határhelyeket meg tud­ná mutatni. Az ő idejében valkai lakosok bírták. • Varga János, 57 éves turai lakos vallja: 1. Ő itt született és gyermekko­rában 80 éves atyjától hallotta s mindig úgy tudta, hogy a Vajas-völgy, ahon­nét a valkói lakosok a dányiak 9 ökrét és az Asszony sűrűjén kívül a Laposról a sertéseket, s a dányiak is egy Alsó-Gecző nevü földről a valkói sertéseket behajtották — mindezen helyek a valkói határban vannak. 2. Dány és Valkó igaz határának a Plebo fáját tudja. Onnan a Vajas-völgyig bizonyos „láczatos" határhányásokat nem tud mutatni, mert a dányiak felszántották, hanem a Va­jas völgytől fogva a Kis-kútig van négy „láczatos" határhányás, s ezek az igaz határok Valkó és Dány között. • Cseszkó (Cseskó) János, a turai plébános 73 éves juhásza vallja: 1. Ahol a valkaiak a dányiak marháit, s ahol a dányiak a valkaiak állatait elhajtották, s ahol a két falu lakói összeverekedtek, azok a földek mind a valkai határban vannak. Ezt még gyermekkorában mint valkói pásztor hallotta az öregektől. 2. A Plebo fájától le a Vajas-völgyig, amint a Szentlászlói út megy Dány felé, voltak a határok. De azokat a földeket a dányiak elszántották, s a határhányá­sokat is. Onnan egyenesen a Kis-forrás-kútnak tartották az igaz határokat. Most is léteznek a határhányások, és „máig is addig tartják." • Nagy János, 60 éves szentlászlói lakos vallja: 1. A török világban Val­kón szolgált Dobossy (Dobosj) Mátyásnál 4 évig, s akkor eleget járta a valkai határt és szántott is rajta. Ismeri azokat a helyeket, ahonnét Dány és Valkó la­kói egymás marháit elhajtották. Ezek Valkó határában vannak. Béres korában szántotta őket. 2. A Kis-forrás-kúttól a Vajas-völgy mellett fel a Nagy-hátig meg tudja mutatni, hol volt Valkó határa a török időkben. A dányiak elszán-

Next

/
Oldalképek
Tartalom