Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)
Regeszták
Laczkovics (Laskovics) Lászlónak, Ferencnek és Imrének jogait védelmezi, azonkívül Tarkó Mihály felesége, Julianna részéről. Laczkovics Lászlóné Zsófia leánya, kinek atyja a nevezett idősb Sőtér Ferenc és Ágnes, ki előbb Bajáky (Bajakj) Györgynek, most pedig Tomsics Ferencnek felesége, előadják, hogy 1715. május 8-án egyrészről Sőtér Ferenc özvegye és Durcsányi Ferenc, a néhai Jánossy (Jánossy) Zsófia férje, másrészről pedig a nevezett idősb Sőtér Ferenc fiai és leányai: Ferenc, Antal, Gábor, Mihály, Zsófia és Ágnes barátságos birtokfelosztást végeztek. Ennek következtében Jánossy Zsófia már a maguk helyén felsorolandó birtokok mellett megkapta Felső- és Alsósápot (Fölső és Alsó Sááp), mint a birtokok központját, hogy élete végéig használja. Ennek következtében 1718. március 13-án a nevezett fivérek és nővérek, azaz Ferenc, Antal, Gábor, Mihály, Ágnes és Zsófia között barátságos megegyezés történt, melynek értelmében Szentlőrinckáta (Szent Lőrinczkáta) possessio fele, Boldogkáta (Boldogh Káta) possessio fele, Kartal puszta negyedrésze, Tass kuriális possessióban négy kuriális telek a fiúké lesz, viszont Süly possessio negyedrésze Ágnesnek, Zsófiának pedig Kóka possessioban két telek és Szenttamáskáta (Szent Tamás Káta) possessio negyedrésze jut. A zálogjövedelmeket a nevezett hat személy között évenként kell felosztani. Mivel a nevezett Jánossy Zsófia elhunyt, s a nevezett Sőtér Ferenc és Antal is örökös nélkül halt meg, a porciókat a megmaradtak közvetlenül, arányosan öröklik. Ezért azt akarják, hogy a föntebb felsorolt összes porciókból, ingatlanokból, a vermekben lévő terményből, szalmából és gabonavetésből, marhákból és lábasjószágokból, valamint a serfőzők és italmérések jövedelméből, a fakitermelésből s a borból származó készpénzt, a női ékességekből, gyöngyökből, drágakövekből, arany kösöntyükből, más ingóságokból és ingatlan javakból és kinek-kinek járó megállapított jövedelmekből és haszonvételekből a rá eső részeket megkapják, a porciókat megfelelően felosszák, az elvihetőket elvigyék. Ezért Sőtér Ferenc fia Gábort és Gömrey Borbálát, korábban idősebb Sőtér Ferenc fia Mihály, most pedig Nedeczky József feleségét — aki korábbi férjétől, idősb Sőtér Ferenc fiától, Mihálytól származó kisfiának, Jánosnak gyámja marad —, valamint gondnokát, idősb Sőtér Ferenc fiának, ifj. Sőtér Ferencnek özvegyét, Jeszenszky Johannát azokban a porciókban, melyeket jelenleg bírnak, az ország törvényei értelmében megerősítik. Ezért az előterjesztők kérését elfogadva a rendes vagy helyettes alispán, vagy tisztségváltozás esetén ezek utódai, valamint a szolgabírák és esküdtek útján megparancsolja, hogy a jogok elvonását nem tűri el. Mivel pedig a jogkövetelők kielégítését nem szabad megtagadni és a Tripartitum pars 1. titulus 47. és 67. értelmében a túlélők, a megosztozó el-