Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)

Regeszták

(Aporka) valamikori falu, most puszta és Biai (Biall) puszta közti határon van. A „Nyárfa" nevű fától kezdődik a határ a Duna partján, egyenesen kb. háromszáz lépésre keleti irányban. Nemes Nagy Péter, Gács János, kb. 63 éves lacházi lakos, Rózsa (Rósa) Gergely, kb. 60 éves némedi lakos, Agócs Mihály, kb. 75 éves, idősebb Jobbágy (Jobbagy) István, kb. 70 éves tanúk vallják, hogy mindig békességben használták eddig a földet. A Biai nevű puszta a török hatalom alatt néhai nemes Halász Ferenc és György és az ő leszármazottaik Halász István, János, Márton és Péter birtokában volt. A tanúk közül kettő, a lacházi Nagy Péter és az alsónémedi (Alsó Némedi) idősebb Jobbágy István pásztorként tereltek itt állatokat. Az alsónémedi Agócs Mátyás az említett Biai pusztán a határjelnél néhai Halász uraságnál kaszálta a füvet, és tanúsítja a ráckevei Nagy János, hogy békességben használta. Innen elvezettek minket ettől a határjeltől két domb között egy völgyben, egy szélesedő füves térségben, ahol mutattak nekünk egy határjelet a domb oldalában, amit közönségesen Kenyérlátó-hegynek (Kenyérlato Hegy) hívnak, amely már régóta igaz határjel, és a nemes Halász uraságok birtokolták. Ez a határjel választja el Áporkát Biától. Végül elvezettek minket egyenesen egy határjelhez a síkon, de az kicsi magasságú volt. (Minthogy nincs erdő, hegy, avagy domb, ezért nem tudták megnevezni a tanúk, a jövőre nézve elneveztük — magyarul — Baky Györgyről és Nagy Jánosról: „Baky György és Nagy János Határ"-nak.) Minket folyamatosan keletre vezettek a tanúk és mutattak nekünk egy régi határjelet a domb mellett negyven lépésre, amit Day-hegynek (Day Hegye) neveznek. Végül a Day-hegynél lévő határjeltől egy másik határjelhez mentünk a Kiss alja-völgy oldalában, amit a lacházi tanúk bizonyítottak, hogy az ő embereiket és lakosaikat akadályozták a szántásban. A mondott völgytől a Duna (Danubius) felé fordulva — a lacházi tanács (senatus) tiltakozása ellenére — tapasztaltuk és láttuk a tavaszi vetésen, Biai puszta földjén át, úgymond a harmadik nyomásban, amit közönségesen „ugar"-nak hívnak, északra fordulva, hogy a lacházi lakosok nem féltek elszántani. Ez a völgy választja el Biai és Aporka pusztákat. Innen egyenesen ugyanazon Tekerős-ér völgyében mentünk északra, majd nyugatra. Leérve két régi határjelhez értünk, amelyeket minden tanú, a ráckeveiekkel együtt, Csókás és Biai közti igaz határnak vallott. Innen egy bizonyos régi útra vezettek minket, amely a Dunához vezet, és a nép használ Lacházáról és Ráckevéról. Buda felé fordulva, az út mellett, ugyanazon völgy oldalában van egy régi határjel, amit a tanúk bizonyítottak. Innen vezettek minket a vetésben egy magas dombig keletről nyugatra, ahol két határjel volt, mely Csókás és Ordasháza pusztákat választja el. A határjeltől a Tekerős-ér nevű völgyben a vetésen átkelve nem találtunk határjelet. A lacházi Nagy és az alsónémedi idősebb Jobbágy tanúk azt mondták,