Borosy András - Kisfaludy Katalin - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok II. 1661-1720 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)

Regeszták

11. Tóth (Thot) Jakab, ugyanazon úrnak 60 éves fóti jobbágya vallja: Az első, a negyedik és hatodik kérdésre, mint a második tanú, kivéve, hogy a Közép-málon lévő határt nem tudja. A másodikra, a harmadikra és ötödikre: semmi. 12. Cselőtei (Czeletei) János, ugyanazon úrnak 54 éves fóti jobbágya vallja: Az első, negyedik és hatodik kérdésre: mint a második tanú. A másodikra, harmadikra és ötödikre: semmi. 13. Váczy (Vaczy) János, ugyanazon úrnak 64 éves fóti jobbágya vallja: Az első és hatodik kérdésre: mint a második tanú. A másodikra, harmadikra és ötödikre: semmi. A negyedikre: még Vácban (Vacz) magyar lakott, mikor a Gárdonyi­völgyben lévő három hányott határnál járt, s tudja, hogy az egyik gödöllői, a másik szentjakabi, a harmadik szadai. Akkor még Aszalay (Aszalai) úr bírta Gödöllőt és Babatot, s ezóta bírták a gödöllőiek az Ág-erdőt, a Köles-tetőt, a Lázár útját. Paszagh-völgyét kelet felől a gödöllőiek, nyugat felől a szadaiak élték. Vácon akkor Kerepesi, Aszalay úr ispánja volt a gyalog vajda. 14. Szalay Márton, Beniczky Tamás 40 éves cinkotai (Csinkotta) jobbá­gya semmit sem vall. 15. Tóth (Tóth) János, ugyanazon úrnak 58 éves cinkotai jobbágya vallja: Az első, második, harmadik és ötödik kérdésre: semmi. A negyedikre: mint a második tanú, de némelyik határ nevét nem tudja, de „mint szabadon hordotta fáját napkelet felől, s tudja gödölleinek lenni". A hatodikra: mint a második tanú. 16. Kisebbik Farkas György, a váradi (Varad) püspök 42 éves kerepesi jobbágya vallja: Az első, második, harmadik, negyedik, ötödik kérdésre: semmi. A hatodikra: emberemlékezet óta Vámossy (Vámos!) István és Hanvay Ferenc bírták Gödöllőt és Babát pusztát. 17. Öregebb Farkas György ugyanazon földesúrnak 60 éves kerepesi job­bágya vallja: Az első kérdésre: mint a második tanú. A másodikra: mikor ott járt Sárközy István, nem vallották igaz határoknak azokat, melyeket a szadaiak mutattak. A harmadikra: a deutrum szerint. A negyedikre, ötödikre és hatodikra: mint a második tanú. 18. Nagy Gáspár, Esterházy (Esterhaz) Miklósnak 75 éves szentlászlói (Szent Laszlo) jobbágya semmit sem vall. 19. Molnár (Molnár) János, gróf Esterházy (Esterhaz) Sándornak 45 éves valkói (Valko) jobbágya vallja: Az első, második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kérdésre semmit sem tud, de egykor hivatták őt „comissio mellett" a mezőbe egy nagy négy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom