Borosy András - Kisfaludy Katalin - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok II. 1661-1720 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)
Regeszták
15. Mészáros János 26 éves özvegye, Erzsébet vallja: maga hallotta, hogy Pöczök János Buda Péter deákot „erre a földre szakát igaz vér szerint való Atyánkfiának" mondta, s egész életében úgy is tartotta. Buda Péter a most Oláh János által árvának atyai, Oláh János pedig anyai ágon rokona. Az árva anyja Oláh János lövése miatt halt meg. (magyar—latin) 1665. No. 6. 188. 1665. december 9-én Szepesy (Szepesy) Mátyás, Borsod vármegye egyik szolgabírája, mellette Domonkos János esküdt, a vármegye ónodi (Ónod) törvényszékének megbízásából Boldizsár István kérésére kiszállt Miskolc (Miskolci) mezővárosba tanúkihallgatás végett. A tanúknak feltett kérdések (De eo utrum): 1. Tudja-e a tanú, hogy mintegy 3 évvel ezelőtt a Miskolcon lakó Boldizsár (Boldisar) István vasak és más portékák árusítása céljából elment Kecskemétre (Kecskemét). A vasakat, melyeket nem tudott eladni, lerakta. Ezután az eladott és el nem adott vasakat más ember adósságáért „le tartatta Kecskeméten lakozó Nagy Mihály az Kecskeméti Tanáccsal"? 2. Tudja-e, hogy Boldizsár pénzét és vasait árestáltatta Kecskemét várossal Nagy Mihály egy adósság miatt, de nem Boldizsár István volt az adós, hanem Csizmadia Gergely? 3. Tudja-e, mikor Boldizsár István a nádor parancsával elment Kecskemétre és kérte az „arestált jószágot" és tiltakozott, s a Kecskeméti tanács azt önkényesen magának tartotta meg? 4. Tudja-e, hogy Csizmadia Gergely Kecskemét (Kecskemith) városából Nagy Mihálytól elhajtotta azon disznókat, melyeknek áráért Boldizsár István jószágát árestálták és most is ott tartják, és volt-e köze Boldizsár Istvánnak e disznók elhajtásában s eladásában? 5. Emlékszik-e a tanú arra, hogy mikor a Kecskeméten lakó Nagy Mihályt Kecskemét városa felküldte Miskolcra, hogy igazítsa el a dolgát Boldizsár Istvánnal, s akkor Borsod vármegye ülnökei s a miskolci főbíró az egész tanáccsal jelen voltak? Hallotta-e, hogy Nagy Mihály azt mondta, egy penzával sem adós neki Boldizsár István, hanem Csizmadia Gergely adóssága miatt árestáltatták Boldizsár István jószágát? A kihallgatott tanúk: 1. Kun Márton, 28 éves nemes vallja: Az első kérdésre: tudja, hogy mikor Boldizsár István Kecskemét városába ment vasakat és más dolgokat árulni, az el nem adott vasakat ott lerakta, azután a Kecskeméten lakó Nagy Mihály más ember adósságáért azokat árestálta.