Borosy András - Kisfaludy Katalin - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok II. 1661-1720 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)

Regeszták

A másodikra: látta, mikor Zsadányi András marháit elhajtották a katonák, s tudja, hogy odavesztek. A marhák számát nem tudja, s azt sem, kinek az akaratából hajtották el őket. A harmadikra: semmi a hallottakon kívül. A negyedikre: az egyik katona Hegymegi István volt. Az ötödikre: semmi a hallottakon kívül. 14. Tóth (Tot) Pál, ugyanazon úrnak ugyanott lakó 70 éves jobbágya vallja. Az elsőre: ifjúságától fogva jól ismerte Zsadányi Andrást, ki 40 évnél is régebben lakik Szentmártonkátán. A másodikra: semmi. A negyedikre és ötödikre: semmi. 15. Kis János, Keglevich Miklósnak 60 éves nagykátai (Nagi Katta) job­bágya vallja: Az elsőre: nem tudja, hány esztendeje lehet Bethlen (Betlehem!) István Budán való létének és a szalontai (Szalonta) harcnak, de azt tudja, hogy Zsa­dányi András 3—4 évvel korábban már Szentmártonkátán lakott „pendeles" gyermekkorától fogva. A másodikra: 5 évvel ezelőtt Gőcze István úr akaratából elhajtották Zsa­dányi András marháit, s oda is vesztek. 72 marha elhajtásáról hallott. A harmadikra és negyedikre: semmi. Az ötödikre: Keglevich úr szolgái elvitték Zsadányi Gecit, mert Káthai (Kattay) Ferenc jobbágyainak mondta magát, de hogy Gőcze István vitette volna el, nem tudja. 16. Irmalos István, Csorgál (Czorgaly) Ferencnek 55 éves tótaímási (Tott AImas) jobbágya vallja. Az elsőre: hallotta, hogy Zsadányi András Szenttamáskátán Fáncsi (Fan­czy) Gergelyt szolgálta. Ennek lehet 40 éve, mert tudja, hogy ott csinálta Fán­csi Gergely házát. A negyedikre és ötödikre: semmi. 17. Tóth (Tot) István, Balassa (Balassi) Imre özvegyének, Bosnyák (Bos­nyák) Juditnak ugyanott lakó 50 éves jobbágya vallja. Az elsőre: 34—35 éve Zsadányi András Szenttamáskátán lakott Fáncsi Gergelynél, s hogy az elpusztult, visszament Szentmártonkátára, és ott lakik. A másodikra, harmadikra, negyedikre és ötödikre: semmi. 18. Kovács Mátyás, Battik Jánosnak 50 éves kókai jobbágya a hallottakon kívül semmit sem vall. 19. Répás (Repas) András, Esterházy (Esterházy) Miklósnak 70 éves kókai jobbágya vallja. Az elsőre: van 34 éve, hogy Zsadányi András Szentmártonkátán lakik. A másodikra, harmadikra, negyedikre és ötödikre: semmi. 20. Törő (Törő) György, a lőrinci (Lőrincz) plébánosnak ugyanott lakó 70 éves jobbágya vallja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom