Borosy András - Kisfaludy Katalin - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok II. 1661-1720 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)
Regeszták
zett Kerekes Ádámot és Tóth Jánost. „Kihez képest" ők is úgy vettek el Tóth Gergely ökreiből két ökröt „mint szemben való adósnak". 9. Tudja-e, hogy Kerekes Ádám és Tóth János három 15 napot is adtak Tóth Gergelynek, hogy a 15 forint adósságot tegye le nekik, s ki tőlük a két ökröt, de nem akarta kiváltani úgy adtak ki az 15 forintból egy hartyáni (Hartyian) embernek azt a két ökröt és azon a summa pénzen váltotta ki tőle Tóth Gergely a két marháját? 10. Tudja-e, hogy Tóth Gergely nem tagadta az adósságot? A kihallgatott tanúk: 1. Csomó (Csomó) Tamás, Hanvay (Hanvy) Ferenc özvegyének, Mocsáry (Mocsarj) Juditnak 60 éves gödöllői jobbágya vallja. Az első kérdésre: a Sárfű nevű hely biztos határát nem tudja, de arra emlékszik, hogy amikor Csitári (Csitárj) István szolgabíró szolgája volt, a sárfűi réteket mindig Sikátorhoz (Sikátor) kaszálták és Sikátorral együtt élték. Sikátort pedig mindig Fóthoz bírták, és Sárfű meg Sikátor szénáját, búzáját Fótra hordták. Senki sem háborgatta őket, hogy Keszihez hordták a sárfűiek, azt sosem hallotta. Míg Foton lakott, a fótiak Sárfűt szabadon használták. Hogy a fótiak Sárfű után Buday Pálnak adóztak volna, nem hallotta. A harmadikra, negyedikre, ötödikre: semmi. A hatodikra: a Csörsz-árkon alul földeket és vizeket mindig az alagi pusztához bírták és a Csörsz-árkon felül is a Guba-hegyen (Guba hegi) Fótra bírták, senki nem háborgatta őket. A hetedikre, nyolcadikra, kilencedikre és tizedikre: semmi. 2. Tassi (Tassy) János, ugyanazon úrnak ugyanott lakó 50 éves jobbágya vallja. Az első kérdésre: mint az első tanú, ő sem tudja Sárfű bizonyos határát, s azt sem, hogy Keszihez vagy Káposztásmegyerhez tartozik-e? A másodikra: 13 évig lakott ifjú korában Foton, s a fótiak mindig békében bírták Sárfut, senki őket nem háborgatta. Hogy a fótiak adóztak volna Sárfű után Buday Pálnak vagy „követték volna tőle", nem hallotta. A harmadikra, negyedikre, ötödikre, hatodikra, hetedikre, nyolcadikra, kilencedikre és tizedikre: semmi. 3. Kolos András, ugyanazon úrnak ugyanott lakó 40 éves jobbágya vallja: Az első kérdésre: nem tudja Sárfű bizonyos határát, s azt sem, hogy Keszihez, vagy Káposztásmegyerhoz tartozik-e? Azt hallotta, hogy Sárfű Sikátorhoz tartozott és Sikátorral együtt Fóthoz bírták. A másodikra: 15—16 évig szolgált Foton, „magának való" is volt 4 évig, s mindig a fótiak használatában volt Sárfű. Nem hallotta, hogy a fótiak Sárfű után adóztak volna Buday Pálnak. A másodikra, harmadikra, negyedikre és ötödikre: semmi. A hatodikra: a Csörsz-árkon felül való földeket, réteket szántotta, kaszálta a tanú, úgy hallotta: Alaghoz tartoznak. A hetedikre, nyolcadikra, kilencedikre és tizedikre: semmi.