Krizsán László: A szabadság balladája. Ács Károly élettörténete - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)

IV. fejezet A végveszély napjaiban

podva az emberiség legszentebb törvényeit Pest városát folyvást lö­völdöztetik, és tesznek vandali pusztításokat vagyonban és emberek­ben, annyira, hogy a város falai közt élő lény magát bátorságban nem erezhetvén, kenteiének a lakosok kivándorolni, s a romboló ágyúk dü­he ellen a szomszéd biztos helyeken keresni menedéket. A felebaráti szeretet szorosan igényli, hogy szerencsétlen embertár­saink sorsát ne csak ne nehezítsük, sőt, tőlünk telhetőleg minden mó­don könnyítsük, s elviselhetővé tegyük. A jótett, erény, mely ha későn is, megtermi gyümölcsét. Én nem gondolok magyar embert, ki a közös hon és szabadság megvédelmezése, s a nemzeti jobblét kivívására se­gélő hadi működések miatt szenvedő embertársát rövid ideig hajléká­ba befogadni, s azzal, ha kívántatik, falatjának felét is megosztani kész ne lenne. Ha azonban mégis találkoznék ember, ki az erkölcsi kötelességekről megfeledkezni elég szívtelen lenne: az alább olvasható meghagyás erejénél fogva rendelem. A községi elöljárók: 1. E rendelet vételekor megtudandják, mely házak üresek a beszállásolástól. 2. A Budapestről menekült és magokat a községházánál je­lentő családokat az üres helyekre azonnal elhelyezendik. 3. Gondoskodnak, hogy a menekültek a lakosoknál lehetőleg igazságos arányban osztassanak el. 4. Felügyelendnek, hogy szállásbér a menekültektől ne köve­teltessék. 5. Intézkedendnek, hogy a mészárszékben elegendő hús le­gyen, s a községben a szükséges élelmiszerek meg ne fo­gyatkozzanak. 6. Felügyelnek végre, hogy az elhelyezett budapesti családo­kon a lakosok az általuk tett kiszolgáltatásokért nyerészke­dést, avagy zsarolást el ne követhessenek. Az elöljárókat az ezen pontokban foglalt kötelességek pontos és lé­lek esmeretes teljesítésére a legszigorúbb felelet terhe alatt kötelezem. A lakosok közül pedig mindenkit figyelmeztetek, óvakodjék a fele­baráti szeretetet nemtelen önzés, vagy vétkes zsarolással megsérteni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom