Magyar Eszter: Visegrád története 1684-1756 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 28. (Budapest, 1998)
II. Visegrád a Starhemberg család birtoklása alatt (1700—1756) - 4. A Starhemberg uradalom gazdálkodása és birtokszervezete
A kamara és az uradalom közös erdőhasználata az 1730-as években, Kapny János provizorsága (tiszttartósága) idején szűnt meg a visegrádi erdőkben. Megszűnésének körülményeiről nem maradtak adatok. Az 1720-as évek végén Pest vármegye és a Budán állomásozó katonaság levélváltásaiból kiderül, hogy a földesurak ekkor már más uradalmakban sem hajlandók ingyen adni a fát a katonaságnak. 1755-ben Visegrádon éves szerződések alapján — bár az uradalom szerint nyomott áron — szállítják a fát a budai kormányhivataloknak, a katonai élelmiszerraktárnak és az invalidusháznak. A leszállított fa mennyisége nem ismert, az érte kapott ár évi 250 Ft. 1753-ban a visszaváltási per megindítás után Hrabovszky Antal királyi jogügy igazgató sem tesz már különbséget Visegrádon a kincstár számára rezervált és az uradalmi erdők között, hanem felszólítja a Starhemberg örökösöket, hogy szüntessék meg a nagyban űzött hamuzsírégetést Visegrádon, mert ez a helyi koronauradalmi erdőket már jórészt tönkretette. 73 Meg kell említeni, hogy a hamuzsírégetés jövedelme nem szerepel az uradalmi bevételek között sem 1749-ben, sem 1755-ben, erről mint nemkívánatos tevékenységről, hallgattak, mint ahogy nem tájékoztatták a kamarai összeíró bizottságot a visegrádi erdőkben korábban folytatott szénégetésről sem. A kamara 1756 után a kamarai kezelés idején egyik tevékenységet sem engedte meg. (Az erdőkben található Szénégető dűlőnevek nagy valószínűséggel még a Starhemberg korszakból származnak.) Ez a kivívott önállóság az erdőgazdaságban kétszeresen előnyös volt a Starhemberg uradalomnak az adománylevélben rögzített helyzethez képest. Egyrészt kizárták a kamarai tiszteket az uradalomból, másrészt a kincstári célra kötelezően adandó fáért is pénzt kaptak. Az uradalom szabadabban tudott fájával gazdálkodni és kereskedni. A fejlődésnek induló főváros lakossága rohamosan nőtt a 18. században. 1755-ben a tűzifa ölenkénti ára már a 2 Ft-ot is elérte és szinte korlátlan mennyiségben el lehetett adni. Ugyanakkor megmaradt mint állandó vevő, a hadszertár, az invakút, Sós-tó, Vaskapu, Som-hegy stb.) A birtokösszeírás alkalmával az erdőket is bejárták és felmérték. OLU et C F:81 N:5 PML IV. l-l. Tiltakozások. 1753. N:10., uo. Közgy. jkv. 1725. 199. 1.