Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok I. 1589-1660 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 27. (Budapest, 1998)
Regeszták
hajának istállója a tó töltésén alul volt, mely tó a falu mellett van, annak töltésén felül egy istállót kezdtek építeni, de azt is lebontották, s a töltésen alulra vitték. Ahol a zsámbokiak laknak, az a föld zsámboki föld. 9. Ceszkó (Cesko) Tamás, Esterházy Sándornak 70 éves szentlászlói jobbágya vallja: 20 évvel előbb az almásiakkal együtt követve élték a Zsámboki pusztát. A Zsámboki puszta negyedrészét ők bírták a tó töltéséig, ahol most a zsámbokiak laknak. A Szentegyedet Zsámboktól elválasztó határt nem ismeri. 10. Nagy (Nagj) Gáspár, Esterházy Miklósnak 50 éves szentlászlói jobbágya vallja: egy időben a zsámboki marhaszállások és istállók a tó töltésén alul voltak, mely tó mellett most „az zámbokiak falut szallottanak". Zsámboknak Szentegyedtöl való külön határát nem ismeri, s azt sem hallotta, hogy Szentegyed falu lett volna. 11. Juhász (Juhasz) Albert, Esterházy Miklósnak 45 éves szentlászlói jobbágya vallja: hallotta, hogy Szentegyed határa a fő töltésig megy alá, mely tó most Zsámbok falu mellett van. 12. Cira Imre, Esterházy Miklósnak 75 éves szentlászlói jobbágya vallja: van 40 éve, hogy Szentlászlón lakik, tudja, hol van Szentegyed, de nem hallotta, hogy falu lett volna. Szentegyed határait nem ismeri. 13. Molnár (Molnár) Pál, Esterházy Sándornak 35 éves szentlászlói jobbágya vallja: nem ismeri Szentegyednek Zsámboktól külön való határát. 14. Juhász (Juhasz) Tamás, Esterházy Sándornak 55 éves szecsői jobbágya vallja: Szentegyednek Zsámboktól külön való határáról nem tud, azt zsámboki földnek tudja. 15. Juhász (Juhaz) András, Péter Jánosnak 45 éves tótalmási jobbágya vallja: a szentlászlóiak maguk mutatták Szentegyed külön határát az almásiaknak, Juhász Jánosnak és a tanúnak is. Ez a mostani Zsámbok falu mellett van. Annak a tónak a gátja Szentegyed határa. A töltés végében van egy árok, arra megy át a szentegyedi határ. A szentlászlóiak azt vallották, hogy ők Szentegyedet külön követték. 16. Molnár (Molnal) Mihály, Esterházy Sándornak 45 éves valkói (Valko) jobbágya vallja: mikor Szentlászlón szolgált, gazdája Szentegyedre küldte szántani, az ekével kimentek, juhokat „veretöt" fel. Nem tudja, hogy Szentegyednek Zsámboktól külön határa lenne. 17. Poshadt (Poshat) Pál, Esterházy Miklósnak valkói jobbágya vallja: hallotta, hogy a régi időben laktak Szentegyeden, de Zsámboktól külön lévő határát nem hallotta. Hallotta sokszor a szentlászlóiaktól, hogy Szentegyedre mennek szántani, s nem mondták, hogy Zsámbokra mennek. 18. Cokó (Coko) Tamás, Esterházy Sándornak 100 éves valkói jobbágya vallja: nem hallotta, hogy Szentegyed Zsámboktól külön álló falu volna. Csak búcsújáróhelynek tudja.