Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok I. 1589-1660 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 27. (Budapest, 1998)
Regeszták
gatott jobbágyok és földesuraik szerepelnek, a két személy nevét néha összekeverik. Ezt jelzi a (!) jelzés.) 1657. No. 12. 145. 1657. október 25-én bernátfalvi Földváry (Földvári) János, PPS vármegye alispánja megbízásából Mihalek (Michalek) Miklós kérésére a vármegye esküdtjei, Bán (Baan) Gergely és Kövér (Kövér) János tanúkihallgatást tartanak. A tanúknak feltett kérdések (De eo utrum): « Tudja-e a tanú, hogy a Kalapár nevü pusztahelynek, mely Halas mellett van, biztosan Kalapár a neve, s külön van Halastól, külön is bírták? A kihallgatott tanúk: 1. Márkus (Marchus) Imre pataji (Pathai) főbíró, 80 éves nemes vallja: Halason felül való homoknak egyéb nevét nem tudom s nem is hallottam Kalapárnál. Régen, mikor Erdélyi (Erdélyi) András bort ivott nála, volt egy tökje, melyről azt mondta, hogy a kalapári homokban találta, s mikor elköszönt, úgy köszönt el, teli borral, egészséggel igyunk a kalapári tökből. Azután, mikor mi is ittunk s mulattunk, akármiből ittunk, „musikának okáért mind kalapari töknek mondottuk". 2. Vörös Pál, Patajon lakó 60 éves nemes vallja: ő atyjával Halasra került, s a kalapári földön éltek. Atyja senki mást rá nem bocsátott, azon a telken volt szántásuk, vetésük, kaszálásuk. Ez Halastól külön álló föld volt, fél mérföld fele távolságra volt Halastól, más neve nem volt, mint Kalapár. 3. Vörös István, Patajon lakó 42 éves nemes vallja: mikor atyjával Halason lakott, Kalapárt bírták, szántott is rajta. Soha más nevét Kalapáron kívül nem hallotta. 4. Vörös Gergely, Patajon lakó nemes vallja: mikor atyjával együtt Halason laktak, Kalapár pusztát szántották, vetették, kaszálták, de csak Kalapár néven nevezték. 5. Kovács (Kovacz) Gergely 29 éves kecskeméti (Kecskemét) nemes vallja: halasiaktól hallotta, hogy a Kalapár nevü pusztahely nem halasi föld volt. Ő a bátyja göböly marháit is őrizte rajta s akkor házhelyeket is láttam azon a kis telken. 6. Tóth (Tot) Márton 43 éves kecskeméti lakos vallja: mikor Halason lakott, tudta, hogy a Kalapár nevü pusztát Vörös Sebestyén bírta. Azt nem tudja, hogy külön volt-e a halasi földtől. 7. Bernát Mátyás 60 éves kecskeméti lakos vallja: 10—12 évvel a halasiak közül Dakó (Dako) János, Gilicz Péter, Szabó (Szabó) János, Kis Máté és Tegzes (Teghzes) János Eger (Egher) várába akartak menni, s útjukban a tanú házában szálltak meg Kecskeméten. Múlatás és beszéltetés közben mondta Tegzes János társainak: „Jó uraim, hogy ha Kalapárnak valamilyen