Horváth Lajos: Pest-Pilis-Solt vármegye kialakulása és működése 1659-ig - Pest Megyei Levéltári Füzetek 24. (Budapest, 1995)

I. A VÁRMEGYÉK KIALAKULÁSA ÉS TERÜLETE

Ugy véljük tehát, hogy a királyi erdőispánságok 1200 körüli megszervezésekor Visegrád-Pest királyi vármegyéből kiváló pilisi erődispánsághoz számították elsősorban a pilisi erdő terültét, a királyi vadászház előzményei miatt is, Szentléleket és Szentkeresztet (Klastrompuszta), valamint Szántót és Királyszántót. (43) A XIII. század elején létrejövő pilisi erdőispánság kezdetben nem volt más, mint vadban igen gazdag királyi erdőség, mely az egykori Visegrád, majd a helyébe lépő Pest megye területén belül helyezkedett el. És éppen azért, mert királyi birtok volt az erdő aljában elhelyezkedő magánföldesúri falvakra nem terjedt ki. Azok továbbra is Pest megye birtokos közönségéhez tartóztak. A pilisi erdőispánság comitatusának nemesi comitatusszá való átfejlődése következtében északról, a Duna partjáról zsugorodó jelleggel visszavonuló Pest megye helyébe egyre inkább Pilis nemesi megye lépett. Ez a folyamat azonban több évszázadott vett igénybe. (44) Feltételezzük, hogy Dömös és Marót eredetileg Visegrád, majd Pest megye részét képezték, tekintve legkevesebb a veszprémi püspükség joghatóságát ezen a területen. Ebből persze az is következik, hogy a dömösi Duna-szakasz a visegrádi várnagy, pilisi erdőispán-megyésispán joghatósága alá tartozott. Ezt megdönthetetlenül bizonyítja a következő eset. III. András király 1298. aug. 15. előtt a marosi (Morus-i) királyi hospeseknek adományozta a Leustachius-sziget és az Ipolytő (Ipultu) közötti Duna szakasznak a marosiak felé eső felét. Ám, meggyőződve arról, hogy II. András oklevele szerint ennek a Duna szakasznak a halászata egyedül a dömösi Szent Margit-egyházé, ezért korábbi rendelkezését érvénytelenítette. (45)