Szabó Imre: Az iskolák államosítása Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében - Pest Megyei Levéltári Füzetek 16. (Budapest, 1988)

I. A DEMOKRATIKUS ÉS EGYSÉGES KÖZOKTATÁSÜGY MEGTEREMTÉSE (1944-1948) - 4. Az iskolák államosításának napirendre kerülése

- Április 9-én az alsódabasi járá­si titkár szóvátette a felekezeti iskolák mű­ködését, a kókai küldött pedig azt java­solta, hogy az iskolában a hittant ne osztá­lyozzák. A s z ad ai pap ellen olyan beje­lentés érkezett, hogy ifjúsági napot tartott, amelyen felolvasta Mindszenty böjti levelét, és az ellen senki sem lépett fel erélyesen. (Feltételezhető, hogy azért lehetett volna fellépni, mert nem <?. templomban olvasta fel a pásztorlevelet a lelkész. Sz.I.) Június 25-én bejelentették, hogy a belügy­miniszter 1 9- ' N 1 felfüggesztett több mint két­száz jobboldali szervezetet, köztük a KALOT­ot és a cserkészetet is. (Ez az intézkedés ellen­tétes volt az 1946: X. tc-ben foglaltakkal, amely biztosította az emberi alapjogokat és azok védelmét.Sz.I.) Október 19-én feladatként adták, hogy nemcsak a munkásokkal és a parasztokkal .kell foglalkozni, hanem az értelmiséggel is, aki­ket meg kell nyerni. Kiemelték, hogy"főleg a falusi tanítókkal kell sokat törőd­ni ! " Az egyik felszólaló szerint viszont a tanítóknál nem az a fontos, hogy "piros köny­vük" legyen, hanem az, hogy a gyermekeket de­mokratikusan neveljék, és a kommunistákra szavazzanak. Javaslat hangzott el, hogy meg kell nézni "hol vannak kommunista párttag ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom