Szabó Imre: Az iskolák államosítása Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében - Pest Megyei Levéltári Füzetek 16. (Budapest, 1988)
I. A DEMOKRATIKUS ÉS EGYSÉGES KÖZOKTATÁSÜGY MEGTEREMTÉSE (1944-1948) - 2. A közoktatásügy alakulása a felszabadulás után
A dolgozók iskoláiban osztályonként 6 hónap, és heti 2o óra volt a tanulmányi idő. Fenntartásukról az állam gondoskodott, tanulóit a kormányzat rendeletileg részesítette kedvezményekben. A nemzetiségi oktatás bevezetését a kormány titkos szavazással a gyermekek szüleire bízta. Azzal dőlt el, hogy anyanyelvükön tanítsanak-e minden tárgyat, vagy anyanyelvüket csak tantárgyként tanítsák. A pedagógiai sajtó is eredményes változáson ment keresztül. Már 1945-ben öt folyóirat látott napvilágot, amelyek közül jelentősebb a ma is megjelenő "Köznevelés" és az 1949 augusztusáig létező "Embernevelés" volt. Sor került a pedagógusok igazolására is. A "Köznevelés" állandóan hangsúlyozta a pedagógusok politikai és társadalmi felelősségét. Bóka László államtitkár a demokratikus köznevelés megteremtése érdekében azt javasolta, hogy távolítsák el az iskolákból a "nem megfelelő" pedagógusokat. Az iskolai élet megindulásával a Horthyrendszer ifjúsági szervezetei is újjáéledtek, megkezdték működésüket. A népi demokratikus rendszer azonban nem engedte át a kezdeményezést ezek számára. A MADISZ megalakításával 1945-ben megszületett a keret