Pásztor Mihály: A fehérterror néhány jelensége. Pest megye 1919-1920 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 1985)
Jegyzetek
A cikk eredeti kéziratát ugyan nem láthattam, de minden bizonnyal, valóban gróf Apponyi Alberttől származhattak az idézett sorok, hiszen egy "ügyeletes T-tisztnek" : mi érdeke fűződhetett volna, ebben az esetben, "csaláshoz", "hamisításhoz". Amennyire én megtudtam Ítélni : a stílus is Apponyira engedett következtetni. Az idézett részlet megérdemel "néhány szót". Gróf Apponyi Albert az 1920. decemberében "hatalmon Lévőket" "mai kurzusnak" nevezte. Egyértelműen biztosra vehette," hogy aid "akarta", nagyon jól "tudhatta" : ez a megjelölése az "ellenforradalom kurzusát" jelentette, ami 1919. augusztusától tartott. Kijelentését értelemszerűen vonatkoztathatta a Horthy-kormányzósága előtti és utáni időkre, mert arról gróf Apponyi Albert nem tehetett, hogy a gyilkosságokat elkövető különitmények -e gyilkosságok elkövetésére felbátorító, a "legfelsőbb" parancsokat kiadató, "abszolút" parancsolójukat- "emelhették ki" az ország kormányzójává. "Konkrét, autentikus forrásokból származott eseteket" ugyan nem emiitett, de ennek ellenére : egészen meggyőzőnek tünt biztonsága kijelentése tartalmának objektiv realitásában. Nem szeretnék "erőltetett belemagyarázkodásökba" keveredni, de szinte lehetetlen nem ugy értelmeznem megállapításait, hogy a "lezajlott" kormányzóválasztás nem eredményezte a terror radikális felszámolását. Nem is eredményezhette, mert csak "a terror alapján" születhetett meg Horthy hőn áhitott "funkciója", s ennek "logikus" következményeként, a "kormányzóválasztás" után, "nyugodtan" folytatódhatott (sőt : fokozódhatott) az "alapot biztosító" terror. A "középkori kegyetlenségek" megjelölésbe "belefér" a Horthysták kegyetlenségeinek