A Pest Megyei Levéltár tanácsköztársasági iratai - Pest Megyei Levéltári Füzetek 2. (Budapest, 1969)
III. VÁROSI ÉS KÖZSÉGI DIREKTÓRIUMOK IRATAI - 2. Borosy András: A Nagykőrösi Városi Direktórium iratai
A Néptanácsba választandó tagok névjegyzéket a polgármester február 22-én küldte fel a főispánnak. A jelölteket a Szociáldemokrata Párt, a Függetlenségi Párt és a Kisgazda Párt jelölték. Február 24-én a Szociáldemokrata Párt megalakította a Munkástanácsot. 3- A Munkástanács ülésein a Városi Tanács egyik tanácsosával képviseltette magát. A Városi Tanács és Munkástanács által képviselt hatalmi kettősség március 20-án még fennállt, megszűnéséről csak március 26-án értesülünk. 4. A kettőshatalom korszakában a spontán módon alakult Munkástanács és a Városi Tanács közti viszony barátságtalannak mondható. Március 3-án a Munkástanács a Városi Tanács ülésére 2 tagot küldött, mit a Városi Tanács az 1919. VII. sz. néptörvényre hivatkozva visszautasított, s csak mint hallgatóságot volt hajlandó a két személyt fogadni. 5- Március 5-én a Munkástanács a város közélelmezési osztálya s annak vezetője ellen vizsgálatot rendelt el, és 5 tagu bizottságot küldött ki annak foganatosítására. " • Március 19-én a Munkástanács nem volt hajlandó részt venni a leszerelt katonák részére gyűjtött pénzöszszeg kiosztásában, mert azt nagyon csekélynek tartotta. Ez időben a Néptanács is működött már, mint a városi képviselőtestület utóda, sőt "ipartanács" és "karhatalmi tanács" nevével is találkozunk. • A kettőshatalom korszakában e Munkástanács, mely nem rendeleti ut on, hanem spontán jött létre, - a proletariátus érdekeit képviselte a polgári elemekből álló Városi Tanácssal szemben s ilyen irányban igyekezett a Néptanácsot befolyásolni. Működése főképpen a Városi Tanács munkájának ellenőrzésére, a munkásság érdekében tett javaslatok előterjesztésére, és azok végrehajtásának ösztönzésére terjedt ki. A Nagykőrösi Városi Direktórium működése 1919. július 31-ig követhető nyomon. Augusztus 3-án este a román csapatok bevonultak Nagykőrös városába, visszahelyezték a polgármestert és a Városi Tanácsot. Augusztus 5-én a román parancsnokság 30 tagu bizottságot hívott egybe a tájékozódás és a teendők megbeszélése végett, augusztus 6-án a város alkalmazottainak gyűlésén dr. Kökény Dezső már ismét polgármesterként működött. 2. A Városi Direktórium szervezete. Március 26-án a Városi Tanács és a Munkástanács által kinevezett Direktórium együttes ülést tartott. A Városi Tanács tagjai mellett a Direktórium részéről Kántor József, Sasi György, Ballá József, S allai János, Verebes Dániel, Láng István voltak jelen. A Direktórium elnöke Zsemberi Gyula volt. A Direktórium átvette a város ügyeinek vezetését - a Városi Tanácsra vo-